EKF – Kultháló blogot indít a Capa Központ öt fotós képeivel

Öt fotós fényképei és sorozatai láthatók az elkövetkező hónapokban a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ gondozásában megjelenő Kultháló blogon, ahol hétről hétre bepillantást engednek a Kultháló egyes bázisain megvalósuló kulturális folyamatokba.

A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa Kultháló elnevezésű programjának célja, hogy a régió rejtettebb településein összekapcsolja a helyi alkotókat, a kortárs művészet jól ismert szereplőit és az ott élőket. A Kultháló projektje 11 bakonyi és balatonfelvidéki bázison a kultúra passzív befogadása helyett a tevékeny részvételt helyezi a középpontba.
    

A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ felkérésére öt fotós – Barakonyi Szabolcs, Hajdú D. András, Horváth Katalin Fanni, Mohai Balázs és Oláh Gergely Máté – mutatja meg azokat a pillanatokat, amikor a művészet születik – olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.
    

Mint írják, első merítésben tizenegy település – Badacsonytördemic, Bakonybél, Balatonboglár, Gyulakeszi, Hegyesd, Magyarpolány, Mindszentkálla, Pécsely, Salföld, Vöröstő és Zánka – alkotja a Kultháló bázisait, ahova a kultúra jól ismert szereplői a helyi alkotókhoz és közösségekhez vendégségbe érkeznek, hogy az ott meglévő értékekre építve hozzanak létre közösen valami újat, a folyamat során a megismerés, a beavatás, az át- és megélhető, bárki számára befogadható kultúrát középpontba állítva.
    

Festészettől a komolyzenéig, street arttól a színházig, költészettől a dzsesszig kalandozva összművészeti eseménysorozatok, workshopok, táborok, beszélgetések és alkotóműhelyek teszik átélhetővé a különböző művészeti ágakat.
    

A projektek négy fő tematika köré épülnek. Pécselyen, Magyarpolányban és Hegyesden a helyiek életébe bekapcsolódva, részvételükre, történeteikre és történelmükre építve születnek színházi előadások. Bakonybélben és Gyulakeszin a zeneszertő közösségek olykor világhírű kórusokat, hangszereseket és énekeseket látnak vendégül. Vöröstón, Hegyesden, Magyarpolányban, Balatonbogláron, Salföldön és Gyulakeszin a régió értékeire építő kortárs képzőművészet is a hétköznapok részévé válik, míg Badacsonytördemicen és Salföldön a csoportban zenélés, a közös alkotás örömét átélve a kortárs könnyűzene és dzsessz kerül középpontba.
    

A Capa Központ közreműködésével a kortárs fotográfia is bekapcsolódik a folyamatba, hogy azok is átélhessék a Kultháló mindennapjait, akik személyesen nem tudnak jelen lenni.
    

A bologon többek között láthatja a közönség, hogy hogyan születik meg egy kórusmű előadása a bakonybéli Szent Mauríciusz Monostor szerzetesei és a világ egyik vezető barokk együttese közös alkotófolyamatában, mi inspirálja leginkább Bukta Imre festőművészt Vöröstón, milyen dalt ír Beck Zoltán a badacsonytördemici iskolásokkal, vagy hogy hogyan talál rá a közös hangra a világhírű dzsessztrombitás, Erik Truffaz és Vázsonyi János.
    

A Capa Központ gondozásában mostantól az év végéig minden csütörtökön jelennek meg az anyagok, hetente más Kultháló bázison megvalósult eseményt bemutatva. A képsorozat mellett szöveget is megjelentetnek, amelyben a fotós koncepcióját írják le, és bemutatják az adott Kultháló bázist.
    

A fotósok csaknem egy hónapja elkezdték a munkát, egy-egy helyszínre többször is elmennek fotózni.
    

A jövő héten Mohai Balázs sorozata lesz látható, amelyet a Csigó Malomban készített Rost Andrea estjén. Az azt követő hetekben Barakonyi Szabolcs Vöröstón készült, Bukta Imre képzőművész pajtakiállításának installálását végigkövető fotói, Horváth Katalin Fanni Balatonbogláron, a Babel Campben készült képei, valamint Hajdu D. András a Szent Mauríciusz Monostorban készült sorozata kerül fel a blogra.
    

A Kultháló blog bejegyzéseinek gyűjtőoldala a https://capacenter.hu/category/kulthalo/ linken található meg.

Forrás: mti.hu

Kapcsolódó

Külföldről rendelt kendermagokat egy nagykanizsai férfi

A nagykanizsai rendőrök befejezték a kábítószer birtoklása vétség miatt folytatott eljárást - írja a police
Elolvasom

Felfegyverkezve raboltak Balatonfüreden

A négy orosházi elkövetőt Soltvadkerten fogták el a rendőrök - számolt be a police.hu. - - A sértett d
Elolvasom

A Várudvarban nyílt meg a jégpálya Szigligeten

A korizók a szigligeti vár csodás panorámájában is gyönyörködhetnek. - - Szigligeten is megnyílt a műj
Elolvasom