Elektromos hajókat mentett ki a Vízirendészet

Két kisgéphajó vált üzemképtelenné, amelyeket végül a rendőrség húzott ki a slamasztikából. A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság arra hívta fel a figyelmet, hogy ha a Balatonon bármilyen módon bajba jutott személyt észlelünk, hívjuk a 1817-es segélyhívó számot.

A siófoki vízirendőrök 2020. június 13-án 15 óra körül a Zamárdi előtti vízterületen járőröztek, amikor műszaki hiba miatt mozgásképtelenné vált elektromos kisgéphajó utasai a segítségüket kérték. Az egység a mentést késedelem nélkül megkezdte és a hajót, a három bajba jutott személlyel együtt épségben a siófoki kikötőbe vontatta – számolt be a police.hu.

Egy másik vízirendőr egység a siófoki Ezüstpart előtti vízterületen 16 óra körül észlelte, ahogy egy elektromos kisgéphajó vesztegel a vízen. A járművön tartózkodók elmondták, hogy a hajó akkumulátorai lemerültek, így önerőből már nem tudnak biztonságban visszatérni a kikötőbe. Az egyenruhások a hajót és utasait szintén a siófoki kikötőbe vontatták.

Kapcsolódó

Navracsics Tibor: mértéktartó fejlesztésekre van szükség a Balaton térségében

A Balaton térsége egyszerre otthon és nyaralóhely is, ezért olyan, mértéktartó fejlesztéseket tartalmazó t
Elolvasom

100 milliárdos akciótervvel segítené az állam a vendéglátó szektort

A kormány egy 5+1 elemből álló, összesen mintegy 100 milliárd forintot megmozgató akciótervet dolgozott ki
Elolvasom

A kerti kakukkfű lett az év gyógynövénye 2026-ban

A Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság Gyógynövény Szakosztálya 2026-ban a kerti kakukkfüvet választotta a
Elolvasom