Elérte a lélektani határt a Balaton vízszintje

Elérte a lélektani határt a Balaton vízszintje

A tó vízállása jelenleg 110 centiméteren van, ami a lélektani határként fogható fel.

Múlt csütörtök óta folyamatosan emelkedik a Balaton vízszintje. Ez azért fontos, mert egyelőre elmarad az optimális szinttől (április végére 115 centi kellene). Tegnap reggel 110 centit mértek, amely lélektani határnak mondható – írja az infostart.hu.

Korábban ez volt a szabályozási határ, de 2018 óta ezt 120 centire emelték. Az ok egyértelmű, a felmelegedés miatt nyaranta már jóval nagyobb a tó párolgása, mint 30-40 éve.

Öt éve a hirbalaton.hu számolt be róla, hogy egy kormányrendelet 41,5 milliárd forintos keretet biztosított a vízszintemeléssel kapcsolatos feladatok elvégzésére, de ennek a duplája is szükség lehetett volna. Ebből akkor a partvédelemre és a Sió-csatorna felső szakaszának védelmére lehetett költeni.

Tavaly ősszel a Magyar Építők arról írt, hogy “már mintegy 70 százalékos készültségű az új Sió-zsilip”.

A part megerősítésére azért van szükség, mert 110 centi felett erősebb hullámzásnál a déli oldalon több településén a tó elönti a közeli utcákat és házakat. Jellemzően a Szántód és Balatonfenyves közötti szakaszról van szó.

Tavaly tavasszal a Balaton 105 centivel várta a nyarat és 70 centi alá süllyedt októberre.


Forrás: infostart.hu
Fotó: Getty Images

Kapcsolódó

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Nepomuki Szent János-szobor, Balatonalmádi

Balatonalmádi és a régi vörösberényi városrész határán, a patakparton áll Nepomuki Szent János, cseh pap és
Elolvasom

Balatoni bringaboom: ősszel indul a régió második főszezonja

A nyári szabadságok és a strandszezon lecsengésével korábban lehúzta a rolót a Balaton, az elmúlt évek infr
Elolvasom

Fenyveserdő égett le Tapolcánál

Egy sávban a lombkorona is meggyulladt. - - Kigyulladt a száraz növényzet és egy fenyveserdősáv Tapolc
Elolvasom