Intézkedő rendőrökre támadtak Somogyban

Rendőrökre támadt négy ember, hogy megakadályozzon egy intézkedést, ezért büntetőeljárás indult ellenük – tájékoztatta a Központi Nyomozó Főügyészség az MTI-t.

Azt írták: az eset április 16-án éjszaka történt. A rendőrök a 7-es számú főút Somogy vármegyei szakaszán megállásra szólították fel egy személyautó vezetőjét, aki a megkülönböztető jelzések ellenére sem állt meg, a megengedett sebességet jelentősen túllépve megpróbált elmenekülni.

 Amikor az autó egy ingatlan előtt megállt, sofőrje befutott a ház udvarára, ott az őt üldöző rendőrök utolérték és megpróbálták megbilincselni. Időközben a helyszínre ért egy több mint tíztagú társaság, kiabálva igyekeztek megakadályozni az intézkedést, közülük négyen a rendőrökre támadtak, ököllel ütötték őket, az egyik rendőr ujját is megfeszítették, hogy engedje el a társukat.

A dulakodás közben a menekülő megöléssel fenyegette, ő is többször megütötte a rendőröket és társai magatartását kihasználva sikerült elmenekülnie. A rendőrök a bántalmazások következtében nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek.

A Kaposvári Regionális Nyomozó Ügyészség a szökésben lévő elkövetővel szemben elfogatóparancsot bocsátott ki, a rendőrökre támadó négy embert gyanúsítottként hallgatta ki csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt.

A négy férfi őrizetbe került, az ügyészség indítványozta a letartóztatásukat.


Forrás: MTI

Kapcsolódó

Marian Cozmáról emlékeztek meg Veszprémben

A 8-as mezt azóta sem viselte senki a csapatban. - - Tizenhat év telt el azóta, hogy a veszprémi kézil
Elolvasom

Csomagtartóból mászott ki az ittas sofőr Somogyban

Cserénfa külterületén könnyű sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt - adta közre a police.hu. -
Elolvasom

Ajtókat tört be feszítővassal egy bedrogozott veszprémi férfi

A veszprémi rendőrök elfogtak egy 38 éves helyi férfit, majd őrizetbe vették - számolt be a police.hu. - -
Elolvasom