Életveszélyes árok húzódik a Balaton alján?

Életveszélyes árok húzódik a Balaton alján?

A Balaton medrében, pár száz méterre a parttól húzódik egy árokszerű képződmény, az úgynevezett marásvonal. Ez főleg a déli parton okozhat bajt, akár életveszélybe is sodorhatja azt, aki nem számol vele. A marásvonalat nem jelzi bója, ezért a strandolóknak, sportolóknak tudatosítaniuk kell magukban, hogy létezik ez a veszélyforrás.

Szakter Roland, a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság Balatoni Vízügyi Kirendeltségének geodéziai és térinformatikai referense a vízimentők.hu-nak elmondta, sokan úgy tekintenek a Balatonra, mint egy lavórra, hiszen sekély tó, – mégsem egy feszített víztükrű medence, amelynek egyenletes a lejtése. Ez élő tó, amelyet a hullámzás, a viharok időnként átrendeznek, és a meder morfológiájának megvannak a kockázatai.

A déli part veszélyesebb, mint az északi

Mint mondja, az északi part gyorsan, de egyenletesen mélyülő mederrel rendelkezik. A déli parton sokkal szélesebb ez a sekély vizes rész, viszont amikor elérjük a marásvonalat, ott jóval nagyobb arányú a mélyülés, mint az északi parton. Elmondása szerint két métert is tud mélyülni akár 30-40-50 méteren belül, tehát egy árokra kell gondolni.

Hozzátette, azok, akik a strand kijelölt területén, a bóján belül maradnak, biztosan nem kerülnek hirtelen mély vízbe. Szakter Roland felhívja rá a figyelmet, hogy a déli parton két marásvonal van:

  • az egyik ez a hirtelen vonal, amely 150-180 centis vízmélységtől indul,
  • viszont a parthoz közelebb is kialakul egy marásvonal a hullámzás miatt (ott sokkal kisebb, mintegy félméteres mélyedést jelent).

Nem árt észnél lenni

A szakértő szerint a külső marásvonalból és a turzásokból kialakult mélyedés leginkább a gyerekeknek jelenthet veszélyt, gyakran ugyanis azt látni, hogy a szülők a déli parton egyedül engedik be a gyerekeket, mondván, olyan sekély a víz. Leszögezi, hogy kialakulhat olyan mederrész, ahol egy felnőtt sokáig sétál térdig érő vízben, utána egy rövid szakaszon mellkasig ér neki, aztán megint térdig.

Egy ilyen részen a kisgyermekek könnyen elmerülhetnek. A parttól egy kilométerre beúszva – amelyet még a jogszabály megenged – már találkozni lehet a marásvonalakkal, azonban korántsem biztos, hogy egy fürdőző, aki beúszik, vagy  beevez, az érezni fogja ezt. 

Ez akkor lehet érdekes, ha például vízibicikliről csúszik vagy ugrik be valaki a vízbe. Azt érzi, hogy amikor beérkezik a vízbe, még van megbízható meder alatta, de a következő ugrásnál nincs, hiszen észre sem vette, hogy elsodródott a marásvonal fölé. Ilyenkor egy pillanat alatt pánikba esnek az emberek, még jó úszóknál is tapasztaljuk ezt. Mély vízben pánikba esni nagyon gyakran vezet tragédiához. A Balatonban nagyon-nagyon könnyű elsodródni, még vízibicikli nélkül is, tényleg észre sem veszi az ember

– fogalmazott a szakértő.

A hajósoknak sem veszélytelen a Balaton

A Tihanyi-kút, a Balaton legmélyebb pontja viszont még a hajósok számára is veszélyeket rejthet, éppen ezért nem véletlen, hogy hajózási jelzésekkel van kibójázva – árulta el Szakter Roland.

Van egy olyan sáv, ahol mély a víz, ott el lehet közlekedni, ám közvetlen mellette, délre van a szántódi homokpad, ahol viszont már hajózási szempontból túl sekély a víz. Ott hirtelen véget ér a kút, és kezdődik egy zátonyosabb rész

– tette hozzá.

Forrás: index.hu

Kapcsolódó

Elfogták a keszthelyi gyújtogatót

Az elkövetőt vadászok tartóztatták, fel, a rendőröknek arra hivatkozott, hogy fázott. - - A keszthelyi
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Tóni bácsi kunyhója, Szentgál

Kevés annyira otthonos erdei pihenőhely van az országban, mint a Szentgál külterületén létesített Tóni bács
Elolvasom

Ismét működik az onkológia a keszthelyi kórházban

A szakrendelés május óta szünetelt. - - Ismét elérhető az onkológiai ellátás a Keszthelyi Kórházban –
Elolvasom