Elhunyt a balatoni sportélet egyik legendája

77 éves korában elhunyt Ács Lajos. Ő volt a Mozdulj Balaton! főszervezője.

Az egykori kiváló somogyi atléta utolsó nagy feladataként megszervezte az idén 20 éves „Mozdulj Balaton!” nyárbúcsúztató sporttalálkozóját is augusztus végén Vonyarcvashegyen. Zárásként hírt adott arról is, hogy a programsorozaton résztvevő 41 balatoni strandon a legnépszerűbb sportágak a strandröplabda, a kispályás labdarúgás és a streetball voltak – írja a hirbalaton.hu a Balaton Fejlesztési Tanács közleménye alapján.

Ács Lajos egykor Kaposvár sikeres sportolója, edzője, majd sportéletének szervezője volt. Több mint három évtizedig a Somogy Megyei Atlétikai Szövetséget főtitkára, majd elnöke volt.

Sok atléta kezdte a pályafutását az ő irányításával, akikből aztán később bajnokok, válogatottak és csúcstartók váltak.

A magyar atlétika egyik ikonikus alakjáról megemlékeztek a napokban a kaposvári új atlétikapálya átadásán is.

Forrás: infostart.hu

Kapcsolódó

Csomagtartóból mászott ki az ittas sofőr Somogyban

Cserénfa külterületén könnyű sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt - adta közre a police.hu. -
Elolvasom

Ajtókat tört be feszítővassal egy bedrogozott veszprémi férfi

A veszprémi rendőrök elfogtak egy 38 éves helyi férfit, majd őrizetbe vették - számolt be a police.hu. - -
Elolvasom

“Olaszos a kapcsolatuk” – mondta a kaposvári nő, aki szétverte a lakást egy vita hevében

Ezzel védekezett az a kaposvári nő, aki ellen rongálás miatt indítottak eljárást - írja a police.hu. - -
Elolvasom