A kolbász köti össze a somogyi és a balatoni településeket

Rekordszámú nevező vesz részt a 15-ik Fonyódi Kolbászfesztivál harmadik napján szombaton, február 8-án. Ezúttal is felsorakoznak a települések csapatai a töltők mögött a balatoni és Somogy vármegyei települések kolbásztöltő versenyén.

Vállvetve töltik a kolbászt

Soha ennyi település még nem nevezett a Fonyódi Kolbászfesztivál települések számára meghirdetett kolbásztöltő versenyére, mint most. Már tizenhét település Somogyból és a Balaton környékéről jelezte, hogy ők bizony feltűrik az ingujjat és elkészítik a legjobb tölteléket. Balatonfenyves, Csurgó, Kereki, Taszár, Szentgáloskér, Inke, Körőshegy, Badacsony, Fonyód, Somogyvár, Buzsák, Somogytúr, Ötvöskónyi, Lengyeltóti, Lábod, Balatonrendes, Ábrahámhegy már biztosan ott lesz a Fonyódi Kolbászfesztiválon.

A fesztivál és a verseny népszerűsége is bizonyítja, hogy a Balatonnál és Somogyban a kolbász, valamint a hagyományok ápolása összeköti a településeket.

Elfogytak a helyek

“Már nincs több hely a töltőknek a fesztiválon, hiszen hatalmas volt ezúttal is az érdeklődés a téli Balaton legnagyobb gasztronómiai fesztiválja iránt. Amint meghirdettük a nevezési lehetőséget, szinte egy hét sem telt el, de már be kellett jelentenünk, hogy több jelentkezőt nem tudunk fogadni.

Ennek ellenére várjuk az érdeklődőket, akiknek egyedi kulináris élményben lehet részük, hiszen a csapatok évről-évre kitesznek magukért dekorációval, kínálással és standjaikon olyan kompozíciókat mutatnak be, amelyek önmagukban díjat érdemelnének. Természetesen a szakértő zsűri ezt, vagyis a nevező csapatok megjelenését is figyelembe veszi a végső értékelésnél. Persze a fő szempont ezúttal is az ízek harmóniája, hiszen a legfinomabb kolbászt keressük” – írják a szervezők.

A nevezők a legkülönfélébb receptekkel készülnek a Fonyódi Kolbászfesztiválra, de idén először vegán kolbász is készül majd.

Programkavalkád várja a vendégeket

A bulit a gyergyói illetőségű 4S Street indítja be a szomszéd vármegyei Deltával együtt február 7-én, pénteken. A zenei csemegék parádéja folytatódik a fesztivál második napján is, hiszen pénteken színpadra lép a már-már Fonyódra hazajáró DJ Dominique, a FreakEnd, a Zero, a kilencvenes és kétezres évek nagy kedvenc a Desperado. De visszatér Fonyódra a népszerű lemezlovas Regán Lili és együtt bulizik a kolbásztöltőkkel Dr. BRS, aki először lép színpadra a Fonyódi Kolbászfesztiválon. A programok összeállítása során a szervezők figyelembe vették a közönség kéréseit, így idén is ellátogat a Balaton legnagyobb téli gasztronómiai rendezvényére a magyar rockzene egyik ikonja, Rudán Joe. Vasárnap sem maradnak a szórakozni vágyók zene nélkül, hiszen a színpadon a Dupla Kávé zenél, valamint Müller Attila és B-Tone emelik a rendezvény hangulatát. Ez persze nem minden, hiszen a felsorolt előadókon kívül még sokan mások a világot jelentő deszkákra lépnek a Fonyódi Kolbászfesztivál három napja alatt.


Kapcsolódó

Lélegzetelállító négyévszakos videóval mutatkozik be Gyenesdiás

Különleges imázsvideóval hívja fel magára a figyelmet Gyenesdiás, amely látványos képsorokon keresztül muta
Elolvasom

Szallas.hu: tavasszal Budapest, nyáron Siófok a legnépszerűbb hazai úti cél

A tavaszi időszakban Budapest volt a legnépszerűbb belföldi úti cél, míg a nyári előfoglalások alapján Sióf
Elolvasom

Lefejezéssel fenyegette a rendőröket egy kaposvári férfi

A készenléti rendőröket követelte egy kaposvári férfi, nyomozás helyett az elfogásában segítettek - számolt
Elolvasom