Elhunyt a Balatonon is járt híres ibizai dj

Elhunyt vastagbélrák következtében a híres ibizai lemezlovas, José Padilla. A 64 éves zenész halálhírét a Facebook-oldalán hozta nyilvánosságra hétfőn a családja.

A bejegyzés szerint Padilla vasárnap éjjel békésen, álmában halt meg Ibizán. Családja és barátai mindenkinek köszönetet mondtak, akik adományaikkal és üzeneteikkel megpróbálták könnyebbé tenni a zenész utolsó hónapjait.

“Az ibizai naplemente már sohasem lesz ugyanolyan nélküle, de gyönyörű zenéje mindörökre velünk marad” – írták a közösségi médián.
Padilla 2019-ben járt utoljára Magyarországon, akkor a Nagyon Balaton programsorozat keretében Zamárdiban lépett fel.
A spanyol dj nevéhez fűződik a több mint tucatnyi lemezből álló eklektikus válogatásszéria, a Café del Mar-sorozat, amely az azonos nevű ibizai klub védjegyévé vált.

José Padilla 1975-ben költözött Ibizára, de több mint másfél évtized telt el, mire a naplementéiről híres Café del Mar nevű szórakozóhely állandó lemezlovasa lett. Mivel csak a hajnali órákban kapott játékidőt, a napszakhoz illő, nyugodt hangulatú szettjeivel, s az ebből válogató CD-sorozattal tette híressé a klubot és szerzett magának hírnevet. A 2000-es évektől szólólemezekkel is jelentkezett.

Padilla július elején jelentette be a Facebook-oldalán, hogy vastagbélrákot állapítottak meg nála, és hamarosan megoperálják. Utoljára augusztus 20-án írt a követőinek arról, hogy a műtét után már otthon lábadozik, és remélte, hogy idővel felgyógyul.

Forrás: mti.hu

Kapcsolódó

Egy ezresért fenyegetőzött baltával egy tapolcai férfi

A tapolcai nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 63 éves férfit - számolt be a police.hu. - - Egy
Elolvasom

Whiskysüveggel próbáltak rabolni Veszprémben

A veszprémi rendőrök elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki a kamaszokat - írja a police.hu. - - Fe
Elolvasom

Közösségi könyvespolcot adtak át Cserszegtomajon

A közösségi könyvespolcot az Európa-téri buszmegállóba szerelték fel. - - „Cserszegtomaj legújabb gyön
Elolvasom