Elindult az első Dél-Balatoni Iskolai Művészeti Pályázat és Tehetségkutató Program

A Dél-Balatoni Kortárs Művészeti és Fenntarthatósági Alapítvány Balatoni Jövő – címmel Művészeti és Tehetségkutató Programot hirdet középiskolás gyermekeknek azzal a céllal, hogy megtalálják a térség legtehetségesebb, és a művészetek iránt fogékony diákokat.

A Dél-Balatoni Iskolai Művészeti Pályázat és Tehetségkutató Program az idei évben első alkalommal, hagyományteremtő jelleggel kerül megrendezésre azzal a céllal, hogy közelebb hozza a művészeti életpálya modellt a fiatal korosztályok számára. Az iskolákat és művészeti tanárokat is bevonva hosszú távon is működő tehetségkutató hálózat alapjait szeretnék létrehozni.

A legtehetségesebb diákok meghívást kapnak, mint látogató az Alapítvány által megszervezésre kerülő V. Dél-Balatoni Kortárs Alkotóműhely és Kortárs Nyár Programsorozat eseményeire, amely a Veszprém- Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programsorozat egyik partner eseménye.

A beküldött alkotásokat neves szakmai zsűri bírálja el. Az első három helyezett értékes ajándékokban részesül, illetve a nyertes pályázók alkotásait bemutatják a júliusban megrendezésre kerülő Dél-Balatoni Kortárs Művészeti Kiállításon, Szóládon- Magyarország és Európa legtehetségesebb kortárs művészeinek alkotásai között.

További részletek a https://kortarsalkotomuhely.hu/kozepiskolai-palyazat/ oldalon érhető el.

Kapcsolódó

Speeddealer bukott le Balatonfüreden

A Veszprém vármegyei rendőrök összehangolt akcióban fogták el Pest megyei otthonában a 39 éves férfit - táj
Elolvasom

Kaposvári besurranó áll ismét bíróság elé

A Kaposvári Járási Ügyészség kifosztás bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy n
Elolvasom

15 darab szalámit próbált lopni egy kaposvári tolvaj, majd összeverekedett a biztonsági őrrel

A Kaposvári Járási Ügyészség rablás bűntette miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki – a vád szerin
Elolvasom