Új szakaszon lehet közlekedni Balatonfüred-Balatonszőlős-Tótvázsony között

A Magyar Falu Program keretében elkészült a Balatonfüred-Balatonszőlős-Tótvázsonyt összekötő 7304-es út közel 8 kilométeres szakasza.
A Balaton-felvidék egy gyönyörű szakaszán halad át az út, melynek munkálatai tavaly augusztus elején kezdődtek, év végére pedig majdnem minden elkészült, a fennmaradó részt idén tavasszal fejezték be.
A beruházás keretében elsősorban a burkolat került felújításra, de ezen túl még három híd is megújult.

Kapcsolódó

Illegálisan bontottak autót Zalában

Egyenruhások érték tetten Zalabérben azt a két férfit, akik engedély nélkül szereltek szét egy járművet és
Elolvasom

Mozdítsd meg a közösséged! – jön az Európai Sporthét

Több mint 380 regisztrált esemény, közel 1600 csatlakozó iskola és legalább 450 ezer résztvevő: ilyen eredm
Elolvasom

A radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-old
Elolvasom