Ellenzik a civilek Balatonföldvár új strandkikötőjét

Ellenzik a civilek  Balatonföldvár új strandkikötőjét

Az önkormányzat ugyan támogatja az új kikötő építését, a helyiek között azonban nem aratott osztatlan sikert az ötlet.

A hatóság januári határozata szerint a Balatonföldvár Nyugati strandjára tervezett kikötőnek nem lesz jelentős környezeti hatása. A beruházásra már 900 millió forint állami támogatást nyertek magánberuházók. Az új kikötő tervének megvalósítását támogatja az önkormányzat vezetése, de mint az jó pár évvel ezelőtt, egy hasonló tervvel történt, akad számos ellenzője – írja a hirbalaton.hu.

Balatonföldvár honlapján január végén jelent meg egy rövid hír a tervezett új, 175 férőhelyes elektromos kishajó- és vitorláskikötőről, létszükségletnek nevezve a megvalósulását, ami a tervek szerint a koronavírus-járvány utáni gazdasági újjáéledés motorja lesz a városban. A leírások szerint a strand szárazföldi része megmaradna, a vízpartja pedig az épülő mólók oldalára helyeződne át.

A strand mellett található a rendszerváltás előtt Fesztivál Szállóként működő, több emeletes, parti ingatlan, egy 426 albetétessel rendelkező társasház.

Lakóinak, illetve tulajdonosainak egy része aggályosnak tartja, hogy a kikötőberuházás miatt romlik a vízminőség, a vízbiztonság, a strandolási lehetőség, megindul az iszaposodás, és parkolási gondokat is okoz a terület nem kívánatos nagy terhelése.

A hatóság egyelőre nem ismerte el a társasház ügyféljogosultságát, vagyis beleszólási lehetőségét az eljárásba. Ugyan a megadott határidő előtt 2 nappal benyújtották a kérelmüket, de a Veszprém Megyei Kormányhivatal azzal az indokkal utasította el az ügyféljogosultságukat, hogy a beadás napján már megszületett a határozatuk.

Egy lakó arról számolt be, hogy a társasház jelentős hányadában már a kikötőt építeni szándékozók a tulajdonosok. Az új kikötő ellen egyébként már korábban aláírásgyűjtésbe kezdtek. A beruházást ellenzők között van a Mosolygó Balatonföldvárért Egyesület is, amely szerint a tervezett beruházás esetében ütközik a magán és a közérdek, és nem történt társadalmi egyeztetés. A Nők a Balatonért Közhasznú Egyesület is tett észrevételt a kormányhivatal felé. Beadványa szerint a tervek figyelmen kívül hagyták a 2018-as területrendezési törvényt és az érvényben lévő vízpart-rehabilitációs rendeletet.



Forrás: hirbalaton.hu
Fotó: viharsarok.hu

Kapcsolódó

Új projekt indul a Kis-Balaton vadmacskáinak védelmében

Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság és az MBH Bank összefogásával egy új program valósul meg, mely
Elolvasom

Füred Art Week: a Balatonhoz költözik a művészeti világ krémje

Idén nyáron is Balatonfüredre költözik a művészeti világ krémje: július 18-20. között rendezik meg a Füred
Elolvasom

A Balaton Park Circuit készen áll a MotoGP-re és a World Superbike-ra

A Balaton Park Circuit készen áll arra, hogy fogadja a gyorsasági motorsport két csúcskategóriájának verse
Elolvasom