Érdi Mária sikere a Balatonon!

Érdi Mária sikere a Balatonon!

Érdi Mária győzött a Balatonon. A hétvégén Balatonfüred adott otthont a BYC Kupának, azaz a Balatonfüredi Yacht Club nemzetközi versenyének.

A Laser Radial hajóosztályban tokiói kvótás magyar klasszis felállhatott a dobogó legfelsőbb fokára. A második helyen Sellei Bence végzett, megelőzve Rédling Balázst.
A tokiói játékokra készülő Érdi Mária elmondta, alig várta már, hogy hajóba üljön versenyen. „Legutóbb az országos bajnokságon versenyeztem, az is itthon volt, és szeptembert írtunk. Éppen itt volt az ideje, hogy versenyezzek. Bízom benne, hogy az egészségügyi helyzet lehetővé teszi, hogy minél hamarabb helyre álljon a világ rendje, és minél több versenyt rendezzenek a mi sportágunkban is” – nyilatkozta a magyar vitorlásversenyző, aki az MVM Zrt. támogatásával készül a jövő évi olimpiai játékokra.
Érdi Máriának a következő megmérettetése az MVM Flottabajnokság lesz, amelyet ugyancsak a Balatonon bonyolítanak le.

Kapcsolódó

Több tízmilliós károk keletkeztek a vihar miatt a Kékszalagra készülő mezőnyben

Sok hajó nem tud rajthoz álllni a sajnálatos történések miatt. - - Holnap rajtol a Balaton legnagyobb
Elolvasom

Új szabály lépett életbe a Balatonon, ezzel nem árt, ha tisztában van

A horgászokra augusztus végéig vonatkoznak a frissen érvénybe lépett szabályok. - - Július-augusztus h
Elolvasom

Új projekt indul a Kis-Balaton vadmacskáinak védelmében

Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság és az MBH Bank összefogásával egy új program valósul meg, mely
Elolvasom