Erre a gatyánk is rámegy! 40%-kal is drágulhatnak a balatoni szállások idén

Erre a gatyánk is rámegy! 40%-kal is drágulhatnak a balatoni szállások idén

Úgy tűnik, hogy a tavalyi árakra is jócskán ráígér az idei nyár a Balatonon.

Mindennek megy fel az ára: drágább az energia, a benzin, az alapanyag, a munkaerő, és ez meglátszik  a szolgáltatások árazásában is. A Balatonon kifejezetten jó szezonra, sok turistára készülnek, de még a tavalyinál is mélyebben kell a zsebébe nyúlnia annak, aki a magyar tenger partján pihenne idén: persze nem egységes az emelés mértéke, de van olyan szálloda, ahol 30 százalékkal drágább a szoba a szezonban, a magánszállások esetében pedig a 40 százalékos áremelés is elképzelhető. Az átlag valahol 18 százalék környékén fog megállni, de messze van még a nyár vége – írja a penzcentrum.hu.

Akár még a 2019-es csúcsszezonnál is jobbat zárhat idén a belföldi turizmus: a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója, Horváth Péter nemrég elmondta, hogy ezt a várakozást erősítik a januári adatok is: jól hajrázott a turisztikai ágazat 2022 végén, és ezt sikerült átmenteni 2023 elejére is. De a Pénzcentrum információi szerint az is biztos, hogy ismét komolyabb áremelésre kell számítani 2023 nyarára. Tavaly ilyenkor még a meredeken zuhanó forint okozta a legnagyobb fejtörést a szállásadóknak és a nyaralni készülőknek, ezt azóta megfejelte az energia árrobbanása, az infláció száguldása és az ezek nyomán jelentkező munkaerőköltségek további emelkedése.

Ennek ellenére az érdeklődés nem kifejezetten erősnek mondható: a szállás.hu-hoz eddig beérkező foglalások 40 százalékos növekedést mutatnak a tavaly időarányosan idáig megtett előfoglalásokhoz képest. Ez a nagy növekedés nem feltétlenül azt jelenti, hogy ennyivel nő a vendégek száma, hanem hogy idén előbb kezdték meg a vendégek lefoglalni a nyári időpontokat tavalyhoz képest. Persze majd csak nyár zárultával, a leutazott foglalások összehasonlításával kapunk pontos képet arról, hogy ténylegesen nőtt-e a vendégek száma, illetve hogyan alakultak pontosan a vendégéjszakák száma – válaszolta a lap megkeresésére Kelemen Lili, a Szállás.hu marketing menedzsere, majd hozzátette:

“A nyárral kapcsolatban még nem kaptunk olyan visszajelzést, hogy teltház lenne, illetve nem is mindenki teszi foglalhatóvá még a teljes nyári kapacitását, a húsvéti hosszú hétvégére viszont már kaptunk olyan visszajelzést Zalakarosról, az egyik partnerünktől, hogy nincs több kapacitása az ünnepi hosszú hétvégére”.

A nyári foglalásaink harmada a Balaton térségébe szól: itt átlagosan 13 ezer forint egy éjszaka egy főnek, ez 4,9%-os drágulás tavalyhoz képest. De ez településenként, szállástípusonként és konkrét szálláshelyenként is elég eltérő lehet ez az arány.

Emelés mindenhol lesz: kérdés mekkora

„Meglátásom szerint nem lesz egységes változás a szállás árakban idén nyáron a Balaton partján. Egyes kategóriák esetében várhatóan maradnak a tavalyihoz hasonló árak, például a magán és egyéb szálláshelyek körében korántsem biztos, hogy mindenki fog emelni. Sokan egyébként a korábbi években már forint-euró árfolyamhoz kötötték az áraikat, még ha nem is hivatalosan. A szolgáltatóknál valószínűleg készülnek már a különféle számítások, amelyek megmutatják, hol van az a szint, ahol még megtérül a kiadás, és mekkora összeggel érdemes vagy szükséges még emelni az árakat.” –  mondta el a Pénzcentrumnak a Balatoni Turizmus Szövetség alelnöke Balaton télen-nyáron A szakember fontosnak tartotta kiemelni, hogy nem csak a nyári szezon 2,5 hónapjában érdemes a Balatonra látogatni, de tavasszal és ősszel is bőven kínál élményeket a régió, értelemszerűen más típusúakat. A vízi élmények mellett nagyon gazdag a régió programkínálata, az elmúlt évtizedben rengeteg fejlesztés zajlott a Balatonnál, amely pontosan a több évszakos szolgáltatásstruktúrát erősítette: kulturális és ökoturisztikai látogatóközpontok kerültek kialakításra, a Balaton Bike 365 programnak köszönhetően a kerékpáros turizmus indult dinamikus fejlődésnek, a kultúra szerelmeseinek pedig az idei évben az EKF Veszprém-Balaton 2023 kínál rengeteg programot a korábbi években megszokottak mellett.

Fekete Tamás fentiekből következően konkrét összeget, mértéket nem tudott előre jelezni, hiszen ez feltehetően mindenkinél más lesz. Abban biztos, hogy lesz változás, és csökkenésre a jelenlegi folyamatokat tekintve nem lehet számítani, hiszen az elmúlt hónapokban semminek nem lefelé ment az ára, hanem növekedett, gondoljunk csak az energiára, a munkaerő költségeire, illetve az alapanyagok áraira.  Azt is hozzátette ugyanakkor, hogy sok helyen dinamikus árazással dolgoznak, amely a kereslethez igazodik, azaz a kereslet határozza meg elsősorban az árak szintjét, éppen ezért nem mindegy, ki mikor és hova foglal. 

Lesz tehát, aki már nem emel, máshol akár 30 százalékot is elérheti ez a mérték:

“Az alapáraink, melyek már most elérhetőek a nyári szezonra, azok a tavalyi évhez képest legalább 30 százalékkal magasabbak” – mondta el Antal Bernadett, az alsóörsi Hotel Laroba vezetője. Mint kifejtette, ennek oka, hogy 2018-2019 óta nem nagyon emeltek, viszont a mostani helyzetben egyszerűen kénytelenek voltak. Persze a kereslet befolyásolja itt is, hogy éppen milyen árak vannak, de ezt a drasztikus lépést nem tudták elkerülni. Már csak azért sem, mert a szektor legnagyobb gondja, a munkaerőhiány, nem oldódott meg, sőt évről-évre egyre rosszabba a helyzet – holott most már a bérek is kezdik utolérni a nyugati színvonalat.

Dr. Mörk Lászlót, a Magánszállásadók Országos Szövetségének elnöke szerint nem lesz ritka a 30, de akár a 40 százalékos áremelés sem a magánszállások esetében, oda a várakozások szerint még nem tértek vissza a turisták, legalábbis a foglalási roham még nem indult el: csak reménykedni tudnak, hogy a 2019-es számokhoz odaérnek. Ennek egyik legfőbb oka, hogy a háború közelsége miatt külföldi turisták még mindig nem igazán jönnek a korábbi számokban, vagy ha igen, a fővárosban megállnak.

A teljes cikk itt olvasható


Forrás: penzcentrum.hu
Fotó: hellovidek.hu

Kapcsolódó

Különleges barokk mennyezet- és falképeket csodálhatnak meg a látogatók a veszprémi Érseki Palotában

Több megfejtésre váró rejtélyt is tartogattak a szakembereknek a közel 250 éves alkotások. - - Befejez
Elolvasom

Elfogták a keszthelyi gyújtogatót

Az elkövetőt vadászok tartóztatták, fel, a rendőröknek arra hivatkozott, hogy fázott. - - A keszthelyi
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Tóni bácsi kunyhója, Szentgál

Kevés annyira otthonos erdei pihenőhely van az országban, mint a Szentgál külterületén létesített Tóni bács
Elolvasom