Év végéig érvényesek a Szép-kártya kedvező feltételei

Felére csökkent a Szép-kártyák utáni adó egy új kormányrendelet értelmében és a munkavállalóknak adható összeg is a kétszeresére nőtt. Az előnyös szabályok egész évben érvényesek maradnak – mondta Tállai András, államtitkár az MTI-nek.

Az átjárhatóság mintegy egymillió munkavállalónak jelent könnyebbséget, amelynek lényege, hogy a Széchenyi Pihenő Kártya (Szép-kártya) egyes alszámláira utalt béren kívüli juttatás bármelyik másik alszámlánál meghatározott szolgáltatás kiegyenlítésére is felhasználható – mutatott rá Tállai András.

A koronavírus-válság által leginkább sújtott turisztikai ágazatot adómentesség is segíti. Nem kell turizmusfejlesztési hozzájárulást fizetni 2021. december 31-ig – szögezte le az államtitkár, hozzátéve, hogy a mentesség 15 ezer vállalkozást érint.  Az intézkedés nemcsak adócsökkentésről, hanem adminisztrációcsökkentésről is szól, hiszen bevallást sem kell benyújtani erre az időszakra.

A kormány egyik legújabb – június 9-e óta érvényes – döntése értelmében a kedvező adóteher 2021 év végéig fennmarad, vagyis a Szép-kártyára adott munkáltatói támogatás után csak 15 százalék személyi jövedelemadót kell fizetni.

Mint mondta: a kedvezményes adókulccsal adható, turizmusra költhető, úgynevezett rekreációs keretösszeg csaknem a duplájára, 450 ezer forintról 800 ezer forintra emelkedett. Az év végéig az egyes alszámlákra továbbra is emelt összegben adható támogatás:  a szálláshelyre 400 ezer forint, a vendéglátásra 265 ezer forint, a szabadidőre 135 ezer forint, és mivel az alszámlák átjárhatóak, így a munkavállaló bármelyik Szép-kártya zsebből kifizetheti például a fürdőbelépőt, vagy kiegyenlítheti a szállásdíjat.

A Szép-kártya kedvező adószabályai hármas célt szolgálnak, hiszen egyrészt a cégeknél hagy 50 milliárd forintot, másrészt mintegy egymillió munkavállaló pihenését, rekreációját biztosítja, harmadrészt támogatja a koronavírus-válság által leginkább sújtott turisztikai ágazatot is; az intézkedés így a gazdaság újraindításának az egyik fontos lépése lehet – összegezett az államtitkár.



Forrás: MTI

Kapcsolódó

Május elsején adják át a balatonfüredi Helytörténeti Gyűjteményt

A nagyszabású átadón egyben a majálist is ünneplik majd a fürediek. - - Ünnepélyes keretek között, máj
Elolvasom

Idén is keresik a Balaton fagyiját

Immár 11. alkalommal kerül megrendezésre a Balaton Fagyija verseny. - - „A Balaton nemcsak turisztikai
Elolvasom

300 csapattal indul a világ legnagyobb pontyfogó horgászversenye a Balatonon

A legtöbb tíz kilósnál nagyobb pontyot kifogó csapat busás nyereményeket zsebelhet be. - - Tizedik, ju
Elolvasom