Ez okozza a balatoni áramkimaradásokat

Ez okozza a balatoni áramkimaradásokat

Minden bizonnyal kúszónövények állhatnak a jelenség hátterében.

Rövid, 4-5 másodperces áramkimaradásokkal kénytelenek együtt élni több balatoni település lakói – írja a Telex. Egy olvasójuk hívta fel szerkesztőségüket azzal, hogy körülbelül egy hete tapasztalják a jelenséget, az áramszünetek „naponta hozzávetőlegesen nyolcszor” fordulnak elő Balatonföldvár, Balatonszemes, Balatonszárszó és Szórád térségében. Akik otthon dolgoznak, aggódnak, hogy az ismétlődő hibák kárt tesznek az elektronikai eszközeikben.

A problémáról Németh Kornélné, Balatonszemes polgármestere is posztolt a Facebookon hétfőn. Azt írta, hogy felvették a kapcsolatot a szolgáltatóval, a hiba elhárításáig türelmet kért.

Az E.ON Hungária Zrt. munkatársai a portál kérdéseire válaszukban megerősítették, hogy tudnak a hibákról, dolgoznak a megoldáson. Ők az elmúlt két hétben tapasztaltak ilyesmit.

„A jelenség hátterében az automatikus zárlatvédelemi rendszer működése áll, amely a hosszabb áramszünetek megelőzését célozza. Az automatikus védelmi rendszer célja, hogy amikor zárlatot vagy túlfeszültséget érzékel, akkor azonnal működésbe lépve reagáljon, emberi közreműködés nélkül azonnal helyreállítsa az áramszolgáltatás zavartalanságát. Ilyen mikro áramszüneteket jellemzően villámláskor vagy erősen szeles időben érzékelhet a lakosság, a leggyakrabban a vezetékek biztonsági övezetén belülre nyúló növényzet áll a jelenség hátterében” – írták.

Az E.ON szakemberei rendkívüli hálózatbejárást tartottak, és egy szőlőhegyi területen kúszónövénnyel erősen benőtt részt találtak, ezt eltávolították, ezzel a jelenségek száma csökkent. Folytatják a bejárást, a több tíz kilométeres hálózatszakaszt teljes körűen ellenőrzik.

Arra is felhívták a figyelmet, hogy a vezetékek közelében lévő növényzetet az ingatlantulajdonosoknak kell rendszeresen gondozniuk.

Ami pedig a készülékek elromlását illeti: tapasztalataik szerint ez nem jellemző, ám aki mégis így járna, az jelezze kártérítési igényét az ügyfélszolgálaton.


Forrás: Telex
Fotó: Pixabay

Kapcsolódó

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Esterházy-mauzóleum és Szent Kereszt felmagasztalása templom, Ganna

A Pápa közelében és a Bitva-patak mentén fekvő Ganna már az Árpád-kor óta létező község. A falu leghíresebb
Elolvasom

Svájcban körözött férfit fogtak el Veszprémben

Nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben a miskolci férfi ellen - tájékoztatott a police.hu. - - A Ve
Elolvasom

Hétvégén jönnek a Hamvas Napok Balatonfüreden

2026-ban sem maradhatnak el a balatonfüredi Hamvas Napok. A már-már legendás kulturális rendezvénysorozat
Elolvasom