Ezek a módosítások lépnek érvénybe a 2022-es horgászrendben

Ezek a módosítások lépnek érvénybe a 2022-es horgászrendben

Kisebb változtatások mellett két jelentősebb enyhítés is szerepel a 2022-es Balatoni és a Behúzós Horgászrendben – adta közre weboldalán a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.

A jelentősebb változtatások között sorolják, hogy az áprilisi csónakos tilalom szövege jelentősen változott. Ahogy az északi parton korábban is létezett egy part menti sáv, ahol kizárólag nappal és kizárólag békés halakra szabadott horgászni, eztán a déli parton is lehetőség lesz erre. A változás gyakorlatilag véglegesíti a koronavírus járvány kapcsán az elmúlt két áprilisban eszközölt eseti feloldásokat.

Az úgynevezett “csatornás tilalom” jelentősen enyhült. Korábban a Nyugati-övcsatornán a Kéthelyi-hídtól, a Keleti-Bozót-csatornán pedig a “Bambi-hídtól” délre eső szakaszokon általános tilalom volt érvényben, az említett hidak és a Balaton között pedig szabadott horgászni, de pontyot és harcsát megtartani tilos volt. Az új szöveg szerint az általános tilalom csak a Keleti-Bozót-csatornán marad meg, de ott is lényegesen délebbre tolódik a tiltott terület határa. Fontos azonban megemlíteni, hogy nem marad védelem nélkül a ponty és harcsa. A jogszabályban előírt fajlagos fogási tilalom mindkét befolyón továbbra is védi őket.

Tehát ahogyan a korábbi években sem, úgy 2022-ben sem fogják feloldani a pontytilalmat a balatoni befolyókon.

A behúzós horgászrend egy új ponttal bővült és négy pontját módosították. Mind a két jellegű változás főként halvédelmi célokat szolgál, továbbá az utóbbi időben gyakran felmerült kérdésekre adnak kielégítő válaszokat.

“Amennyiben közvetlen vízparti ingatlanon kirívó horgászrendi szabályszegés történik, a behúzós horgászmódszer gyakorlása betiltható az adott partszakaszt határoló pontos koordináták megjelölésével. “

A korábbi ellopott kapitális ponty esete miatt vezették be ezt a horgászrendi pontot. Fő célja az, hogy ha felmerül, majd szabályszegés történik az adott helyen a módszer gyakorlása során, ráadásul több alkalommal, akkor az adott helyszínen a behúzós módszer gyakorlását betilthassák.

A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. mindezeken felül a következőkre hívta fel a horgászok figyelmét:

  • a 2021. évre kiállított állami jegyek és az éves balatoni területi horgászjegyek 2022. január 31-ig érvényesek;
  • a 2021. évre kiállított állami jeggyel időszakos (24, 72 órás, 10 napos) területi jegyeket lehet váltani még január folyamán;
  • a 2022. évre érvényes éves balatoni területi jegyet azonban csak az a horgász válthat majd, aki már 2022. évre érvényes állami jeggyel rendelkezik;
  • a balatoni éves területi jegyek várhatóan január 10-től lesznek megvásárolhatóak
  • a fogási naplók leadási határideje 2022. február 28.


Kapcsolódó

Heteken át ömlött a szennyvíz a Balatonba Tihanynál

Az értesülések szerint a korábbi strandlezárás hátterében is ez állt. - - „Ha az elkövetkezendő hetek
Elolvasom

33 év után fogták el a paloznaki plébános belga gyilkosát

A bűntény még 1991-ben történt, a gyanúsítottat a belga hatóságokkal közreműködve fogták el. - - A Ves
Elolvasom

Évről évre sósabb a Balaton vize

A folyamat a 20. század közepén vette kezdetét. - - Az édesvizek sótartalmának növekedése (szalinizác
Elolvasom