Ezeken a településeken a legdrágábbak a vendégéjszakák a Balaton környékén

Ezeken a településeken a legdrágábbak a vendégéjszakák a Balaton környékén

Átlagosan Hévízen és Balatonfüreden kell a legtöbbet fizetnünk egy éjszakáért a 2019-es adatokhoz viszonyítva – derült ki a Szallas.hu legfrissebb online kutatásából.

Az MTI-nek küldött elemzés szerint a portálon leadott foglalások alapján rangsorolt legnépszerűbb hazai úti célok élén Siófok, Hajdúszoboszló, Eger, Balatonfüred és Budapest áll, majd Gyula, Hévíz, Szeged, Zalakaros és Pécs következik.

A felsorolt települések közül Zalakaroson (+36,35 százalék), Gyulán (+34,61 százalék), Budapesten (+34,26 százalék) és Hévízen (+33,7 százalék) a legnagyobb az árkülönbség az idén egy főre eső éjszakánkénti díj és a 2019. évi szint között.

Bár Hévíz (14 449 forint) után Balatonfüreden a legdrágább egy éjszaka egy főnek, 14 444 forint, ez 2019-hez képest 6,8 százalékos emelés, ami rekordalacsony a mezőnyhöz képest. Mellette Hajdúszoboszló drágult csupán 13,8 százalékkal 2019-hez viszonyítva, a többieknél 22-35 százalékos a változás a pandémia előtti nyár áraival összevetve.

Azt is közölték, hogy 2020-hoz képest jellemzően átlagosan maximum 15,4 százalékkal nőttek a vendégéjszaka árak egy fő részére a legnépszerűbb településeken. Az idei nyár top tíz belföldi úti céljai közül a szállástípusokat összevonva Egerben például fél százalékkal csökkent az egy főre jutó éjszakánkénti átlagár tavalyhoz képest. Hajdúszoboszlón 1 százalékos a növekedés, Balatonfüreden 2,2 százalékos, Siófokon 3,9 százalékos.

Az idén nyáron minden 3. foglalás a Balaton térségébe szól a Szallas.hu statisztikái szerint, bár nincs még teltház. Itt az átlagos éjszakánkénti ár egy fő részére idén 10 799 forint, ami 3,5 százalékos növekedés tavalyhoz képest, 2019-hez viszonyítva pedig 29,3 százalékos drágulást jelez.



Forrás: MTI
Fotó: MTI / Varga György

Kapcsolódó

Éjjel-nappali postai ügyféltér nyílik Veszprémben

Az első ilyen tér Nyíregyházán nyílt, de a közeljövőben Veszprémben is bevezetésre kerül majd a szolgáltatá
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Bújó-lik, Ságvár

Ságvár külterületén, a Lándor-hegyen nyílik a löszben a Bújó-lik, amely tulajdonképpen inkább egy alagút. H
Elolvasom

Felfüggesztette működését a szülészet a Keszthelyi kórházban

A meghirdetett állásokra nem jelentkezett elegendő orvos. - - Átmenetileg a szülészet-nőgyógyászati fe
Elolvasom