Ezüstérmeket hoztak el a magyar vitorlássport nagy reménységei

Ezüstérmeket hoztak el a magyar vitorlássport nagy reménységei

Ezüstérmet nyert Érdi Mária a Kanári-szigeteken. A tokiói olimpiára készülő magyar vitorlásversenyző a Lanzarote Olympic Winter Series elnevezésű viadalon kiegyensúlyozott teljesítménnyel végzett a dobogón.
Remekül szerepelt Berecz Zsombor is a regattán, ahol a finn dingik küzdelmeit szintén a második helyen zárta.

Érdi Mária a 2021-es évet már Lanzarotén kezdte. Edzőjével, Sara Wintherrel – kis túlzással – csak a nyári játékokra koncentrálnak.

„Azt beszéltük meg, hogy ezen a megmérettetésen minden futam egy külön verseny lesz. Ez vezérelt minden egyes nap. Úgy gondolom, hogy összességében sikerült kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtanom, ebben a mezőnyben ez egy ezüstéremre volt elég” – értékelte saját teljesítményét Érdi Mária.

A női Laser Radial hajóosztályban negyvenen indultak a Lanzarote Olympic Winter Series-en. Az aranyérmet a hajóosztály egyik világbajnoka, a dán Anne-Marie Rindom szerezte meg. 

Berecz Zsombor, a nyári ötkarikás játékokra készülő magyar vitorlázó összetettben második lett, méghozzá úgy, hogy az éremfutamot megnyerte. Az első helyen a spanyol Joan Cardona végzett, ő az éremfutamban harmadik lett. Az összetett bronzot a török Alican Kaynar vihette haza. A huszonhárom finnes küzdelme kiegyensúlyozott volt, Cardona úgy nyert, hogy egyetlen futamban sem lett első. 

Fotó: MVM SE Facebook, lanzarotewinterseries.com

Kapcsolódó

Bakonyi zsákfaluban játszódik az új pszichedelikus sci-fi regény

A veszprémi Szántó Áron első regénye, A Küszöb a Figura Könyvkiadó gondozásában jelent meg a napokban, bud
Elolvasom

Pápai fodrászüzletben zajlott a drogbiznisz, a rendőrség bezáratta

Épp akció közben szállította egy díler a kábítószert - tájékoztatott a police.hu. - - Március 23-án dé
Elolvasom

Kultháló bázis nyílik a salföldi bánya területén

A Káli-medence egyik legszebb településén, Salföldön kap lehetőséget egy új kezdeményezés, hogy Kultháló bá
Elolvasom