Megnyitották a Sió-zsilipet

Megnyitották a Sió-zsilipet a Balaton magas vízállása miatt, figyelembe véve az időjárás előrejelzéseket is – közölte Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője pénteken az MTI-vel.

Elmondta, hogy a tó átlagos vízállása jelenleg 120 centiméter, meghaladja a téli hónapokra előírt üzemi vízszint-maximumot. A másodpercenként 20 köbméteres sebességű vízeresztés nem veszélyezteti elöntéssel a Sió-menti területeket, és nem akadályozza, nem hátráltatja a Sió-zsilip átépítési munkálatait – tette hozzá.

Az OVF vezetőjének korábbi tájékoztatása szerint mintegy 19 milliárd forintból korszerűsítik a Balaton levezető rendszerét. A 2022 végére megvalósuló beruházás eredményeként a Sió-zsilip kapacitása a duplája lesz a mostani, másodpercenkénti 60 köbméternek, javulnak a tó vízszintszabályozásának feltételei.

A 2019 végén megkezdett kivitelezés részeként átépítik a siófoki leeresztő- és a hajózsilipet, valamint a balatonkiliti mederduzzasztót, kotrással javítják a Sió-csatorna vízelvezető képességét, magasítják és egy szakaszon áthelyezik a csatorna árvízvédelmi töltésrendszerét.

Forrás: mti.hu

Kapcsolódó

Csúcstechnológia oldotta meg a 750 kilós siófoki Balaton-makett műszaki problémáit

Sikeresen megmentették a siófoki kikötő ikonikus látványosságát, a 750 kilogrammos Balaton-makettet. A roz
Elolvasom

Elérhetők a Kultkikötő 2026 nyári évadának első előadásai

Közönségkedvenc zenés előadások, koncertek és több visszatérő sikerprodukció is biztosan része lesz a Kultk
Elolvasom

40. alkalommal rendezik meg a Babod Off Road Fesztivál

A 40. évfordulóhoz méltó módon, minden eddiginél nagyobb formátumban rendezik meg Európa legnagyobb off roa
Elolvasom