Fazekas Nándor bejelentette visszavonulását

Bejelentette visszavonulását Fazekas Nándor, 237-szeres válogatott kézilabdakapus.
“Már régebb óta gondolkodtam a dolgon, végül januárban hoztam meg a döntést, hogy inkább átadom a helyem a fiataloknak” – nyilatkozta szerdán az M1 aktuális csatornának a 43 éves hálóőr, aki három héttel ezelőtt térdműtéten esett át.
Fazekas Nándor legnagyobb sikereit Veszprémben érte el: tízszer nyert bajnoki címet, nyolcszor pedig Magyar Kupát, 2002-ben Bajnokok Ligája-döntőt játszott az együttessel, de a Magdeburggal szemben alulmaradt. Németországban a Gummersbach csapatánál légióskodott, 2009-ben EHF Kupát nyert a gárdával. Pályafutása utolsó éveit, 2015-től Balatonfüreden töltötte. A válogatottban 1998 és 2017 között 237 mérkőzésen lépett pályára, és tagja volt a 2004-es és a 2012-es olimpián negyedik helyen végzett együtteseknek is.

Kapcsolódó

A Bölöni, az erdélyi legenda és az Egykutya nyerték a Veszprém-Balaton Filmpiknik közönségdíját

A Bölöni, az erdélyi legenda és az Egykutya című alkotások nyerték a megújult Veszprém-Balaton Filmpiknik n
Elolvasom

Kaposvári dílereket varrtak be a somogyi kopók

Külföldről behozott kristállyal kereskedtek - írja a police.hu. - - A kaposvári rendőrök egy pusztakov
Elolvasom

Agrárlogisztikai tárolócsarnokot adtak át Nemesvámoson

Agrárlogisztikai tárolócsarnokot adtak át Nemesvámoson, a beruházásra 390 millió forint TOP Plusz forrást n
Elolvasom