Felsőörsi Fotóudvar – Kiállítások, koncertek, könyvbemutatók vasárnaptól 10 napon át

Fotókiállítások, koncertek, kertmozi, zenés gyerekprogramok és beszélgetések is várják az érdeklődőket az első Felsőörsi Fotóudvar programsorozaton, amelyet augusztus 8. és 18. között rendeznek a felsőörsi Civilházban és környékén, a Garten Balaton kortárs művészeti hetek részeként.

Idén harmadik alkalommal rendezik meg a Garten Balaton kortárs művészeti heteket három észak-balatoni község, Lovas, Felsőörs és Csopak részvételével – írják a szervezők az MTI-hez eljuttatott közleményükben, hozzátéve, hogy az idei eseménysorozat Felsőörsön új helyszínnel bővül.
   

 A fotóudvarban Érzelmeink története címmel a kortárs fotográfiáé lesz a főszerep: az ott látható kiállítások az érzelmek fotografikus ábrázolásának különböző lehetőségeit mutatják be eltérő hozzáállású alkotók szemszögéből.  
    

Látható lesz Ajpek Orsolya fotóriporter Érzelmi bevonódás versus objektivitás című tárlata, valamint Gerhes Gábor képzőművész Melankólia és Szombat Éva Boldogság című kiállítása. Gerhes Gáborral és Szombat Évával beszélgetést is tartanak.
    

A fotóudvar központi, DARWIN POP-UP című tárlata jelenkori nézőpontból mutatja be és értelmezi Charles Darwin Az érzelmek kifejeződése az embernél és állatoknál című munkáját, amely amellett, hogy az etológia egyik alapműve, fotótörténeti mérföldkőnek is tekinthető, mert az első olyan tudományos kiadvány, amelyben fényképek is szerepelnek illusztrációként.
    

A kiállításon Pléh Csaba pszichológus, nyelvész és Mucsi Emese, a Capa Központ kurátora mellett Czigány Ákos fotográfus is tart tárlatvezetést, akinek Darwin Online című fotótárgya a kiállítás egyik központi elemeként jelenik meg. Az alkotás a Darwin-munka nyomdafesték nélküli oldalainak felhasználásával készült. Az üres lapok felülete láthatóvá teszi az eredeti anyag, az akkori technológia jellemzőit és kísérteties módon érzékelteti a könyv 1890-es második kiadásának megjelenése óta eltelt idő “nyomát” – olvasható a közleményben.
    

A kertmoziban Forgács Péter és Can Togay Német egység a Balatonnál című dokumentumfilmjét, valamint Kepes András André Kertész hazaérkezett című 1984-es riportfilmjét láthatják az érdeklődők.  
    

Vetített képes előadáson mutatja be Kincses Károly fotótörténész, muzeológus, szerkesztő André Kertész és Szigetbecse című könyvét.
    

Darwintól a csirkeportrékig – Az érzelemkifejezés evolúciós elmélete címmel Csányi Vilmos biológus, etológus, valamint Szalai Dániel és Czigány Ákos fotográfusok részvételével tartanak beszélgetést.

Forrás: mti.hu

Kapcsolódó

Elkészült Váli Péter különlegessége: a hat évig seprőn érlelt hagyományos budai zöld pezsgő

Az idén 25 éves fennállását ünneplő, Magyarország Legszebb Kisbirtokának választott badacsonyörsi Váli Birt
Elolvasom

Telefont és egy tálca sört lopott egy ajkai férfi

Az ajkai rendőrök elfogták a 27 éves helyi betörőt - írja a police.hu. - - Bejelentés érkezett a rendő
Elolvasom

Őszi hajózási szezon vette kezdetét a Balatonon

Szeptember 8-tól október 26-ig őszi menetrend szerint, ritkábban járnak a balatoni menetrend szerinti hajój
Elolvasom