Felszabadult a széplaki sétány Siófokon

A régi állami üdülő kerítésének átvágásával, közös erővel szabadította fel az ezüstparti sétányt Siófok polgármestere, Lengyel Róbert és Witzmann Mihály, országgyűlési képviselő. Így a széplaki partszakasz immár szabadon megközelíthető.

A közös drótvágó akciónak már előzetesen híre ment, több nézelődő helybéli is kilátogatott a helyszínre –, hogy szemtanúja lehessen a több évtizede várt pillanatnak. A város nyolc éve, 2013 óra állt levelezésben az állami illetékesekkel, mire sikerült egyezségre jutni: a nemzeti vagyonkezelő szervezet a siófoki önkormányzat ingyenes használatába adta a hajdani állami üdülő előtti partszakaszt. Ezért omolhatott le pénteken délután a kerítés,

A siófoki polgármester arra is kitért, miért a közös kerítésbontás. „Mert politikai háttérmunka, Witzmann Mihály lobbija nélkül ebben a mai világban esélytelen lett volna eredményre jutni – így Lengyel Róbert. – Köszönet érte. Mert a városérdek alkalmanként felülírja az esetleges politikai vitákat, nézetkülönbségeket…Ami jó, az jó, ami érték, az pedig érték. Használják ki majd minél többen annak lehetőségét, hogy ott is átjárhatóvá vált végre a parti sávunk!”

A siofok.hu képeket is közölt a kerítésbontásról.



Forrás: hirbalaton.hu

Kapcsolódó

A radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-old
Elolvasom

20.000 nézővel zárta a nyarat a Kultkikötő, ősszel Budapesten és a Balatonnál folytatják

A Kultkikötő 2026-ban is meghatározó szereplője volt a balatoni kulturális életnek. Az idei évben három hel
Elolvasom

A Bölöni, az erdélyi legenda és az Egykutya nyerték a Veszprém-Balaton Filmpiknik közönségdíját

A Bölöni, az erdélyi legenda és az Egykutya című alkotások nyerték a megújult Veszprém-Balaton Filmpiknik n
Elolvasom