Felújítják a tapolcai Y-házak parkolóit

Az új testület rendkívüli ülésén döntött az ügyről.

Elindulhat a Kazinczy téri parkolófejlesztés, támogatták a TIAC TAO pályázatát a Bauxit Sporttelep épületének fűtéskorszerűsítése érdekében, továbbá ismét csatlakozik a város a Bursa Hungarica ösztöndíjrendszerhez, amellyel a felsőoktatásban résztvevő tapolcai hallgatók kaphatnak anyagi hozzájárulást tanulmányaikhoz. Ezekről döntött a város új képviselő-testülete hétfő reggeli első ülésén, amelyet a szakbizottságok tanácskozásai előztek meg – írja a tapolcaimedia.hu.

Elsőként a Buzás Gyula vezette gazdasági bizottság ült össze, őket követte a Humán bizottság Dalmai Melinda elnökletével, majd pedig a Turisztikai és városfejlesztési bizottság Rózsa Dávid elnökkel. Egyik szakbizottságban sem volt vita a napirendi pontokat illetően, valamennyit egybehangzó igennel ajánlották a képviselő-testületnek elfogadásra. Az alakuló ülésen nem tudott jelen lenni, ezért a hétfői rendkívüli testületi ülésen tette le esküjét Töreky Attila, a Turisztikai és Városfejlesztési bizottság külsős tagja.

A testület a 2024. február 16. napján megtartott ülésén tárgyalta a Tapolca város középtávú tervének, valamint a 2024. évi költségvetéséről és a végrehajtásával kapcsolatos egyes szabályokról szóló önkormányzati rendeletének elfogadására irányuló előterjesztést. Az előterjesztés mellékleteként bemutatott költségvetési rendelet-tervezetben szerepelt a 2024. évi felújítási kiadások között a „Kazinczy tér 3-5. és 7-9. számú társasházak mögötti aszfaltos parkolók szervizút felújítása” megnevezésű előirányzat.

Az előterjesztés megvitatását követően akkor a Képviselő-testület nem fogadta el a költségvetést, hanem úgy határozott, hogy a rendelet-tervezet egyes vitatott pontjainak a képviselők javaslatainak megfelelő átdolgozását követően újra tárgyalja azt. Ennek eredményeként a költségvetési rendelet-tervezetből kikerült a Kazinczy téri parkolók felújítását megcélzó előirányzat, mivel a képviselők többsége akkor nem támogatta a beruházás megvalósítását. Ugyanakkor Tapolca város 2023. évi költségvetéséről, illetve a 2024. évi átmeneti gazdálkodásáról szóló önkormányzati rendelet tartalmazta a beruházáshoz kapcsolódó, azt megalapozó tervek elkészítésére fedezetet nyújtó előirányzatot.

Így a kiviteli tervdokumentáció és tervezői költségbecslés elkészült. Ezek alapján a kivitelezés bruttó költségigénye 58.351.712 Ft. Az előterjesztő úgy vélekedett, hogy a beruházás megvalósítása szükségszerű, illetve méretét tekintve finanszírozható anélkül, hogy az Önkormányzat likviditását veszélyeztetné. A beruházással érintett parkolók és szervízutak nap mint nap fokozott igénybevételnek vannak kitéve az autós forgalom következtében. A környező Y házak több száz fős közössége napi szinten használja ezeket az aszfaltos felületeket. Másrészt a parkolókhoz kapcsolódó szervízutak összeköttetést biztosítanak a belváros és a Barackos lakópark között, ezzel jelentős átmenő forgalmat bonyolítanak le. Dobó Zoltán úgy vélekedett, hogy a beruházást korábban a politikai szűklátókörűség, a gáncsoskodás akadályozta meg, de most nincsen akadályozó tényező.

Molnár Attila Ádám erre reflektálva bizottsági ülésen elmondta, hogy ő személy szerint korábban is támogatásra érdemesnek ítélte a projektet, szorgalmazta azt, most pedig örül a megvalósulásnak.

A teljes cikk itt olvasható.


Forrás: tapolcaimedia.hu

Kapcsolódó

Elkészült Váli Péter különlegessége: a hat évig seprőn érlelt hagyományos budai zöld pezsgő

Az idén 25 éves fennállását ünneplő, Magyarország Legszebb Kisbirtokának választott badacsonyörsi Váli Birt
Elolvasom

Telefont és egy tálca sört lopott egy ajkai férfi

Az ajkai rendőrök elfogták a 27 éves helyi betörőt - írja a police.hu. - - Bejelentés érkezett a rendő
Elolvasom

Őszi hajózási szezon vette kezdetét a Balatonon

Szeptember 8-tól október 26-ig őszi menetrend szerint, ritkábban járnak a balatoni menetrend szerinti hajój
Elolvasom