Folytatódik a veszprémi várnegyed felújítása, indul a második ütem

A megyeszékhely ikonikus várának 12 műemlékét megújító munkálatok már a belső terekben is folynak.

A veszprémi várnegyed megújítása 18 épületet, mintegy 35 ezer épített és 10 ezer négyzetméter szabad területet érint, melyet a magyar állam támogat. A Veszprémi Főegyházmegye beruházása a 2020-2025 közötti időszakot öleli fel. A történelmi léptékű megújítás első üteme 2023 tavaszán zárult, elkészült valamennyi épület homlokzata és tetőszerkezete, valamint tavaly – az Európa Kulturális Fővárosa Program rendezvényeihez kapcsolódva – több épületet megnyitott a Veszprémi Érsekség a látogatók előtt – írja a magyarepitok.hu.

A beruházás tekintetében 2024-től ismét a kivitelezési munkák kerülnek fókuszba. Februártól a Vár utca ismét munkaterületté alakult. A kockakő burkolat most is – mint a beruházás 2022-es indulásakor – aszfaltburkolat védelmet kap, illetve a kivitelezői konzorciumok részéről megtörténik a munkaterület elhatárolás is. Az első ütemmel ellentétben az utca jelentős része előre meghatározott időszakokban (többnyire hétvégén és az esti órákban) továbbra is nyitott a látogatók előtt.

A teljes cikk itt olvasható.


Forrás: magyarepitok.hu

Kapcsolódó

Új vezetőt neveztek ki a Fonyódi Rendőrkapitányság élére

A korábbi vezető nyugdíj előtti rendelkezési állományba vonult. - - Molnár Gábor dandártábornok, a Som
Elolvasom

Új menetrend: hétköznap óránként, hétvégén félóránként jár a balatoni komp

Hétfőtől visszatért a téli menetrend. - - Az ünnepek és az iskolai szünet után, január 6-tól ismét a t
Elolvasom

Pénztárgép nélküli masszőrökre csapott le a veszprémi NAV

A munkakör jellegéből adódóan könnyebb élni a csalafintaságokkal. - - A masszőrök munkája fontos segít
Elolvasom