Heteken belül kezdődik az M7-es felújítása

Heteken belül kezdődik az M7-es felújítása

A hónap közepén folytatódhatnak a tavaly indult fejlesztések az M3-as, az M7-es és az M1-es autópályákon.

A márciusi 15-i hosszú hétvége után rögtön megkezdi az idei autópálya-felújításokat a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. A társaság reményei szerint a hároméves felújítási programmal lényegében már idén végezhetnek – írja a vg.hu.

A hosszú hétvégét követően folytatódnak a tavaly megkezdett felújítások a magyarországi autópálya- és autóútszakaszokon – erről tájékoztatta a Világgazdaságot Szimicsku László, a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (MKIF) kommunikáció igazgatója. Elmondta, mivel kedvező az időjárás, kinyitottak a hazai aszfaltkeverő üzemek, és a munkagépek is időben felvonulhatnak.

Az MKIF 2022 szeptemberében 1237 kilométeren vette át a meglévő magyarországi gyorsforgalmi út üzemeltetését, fenntartását, fejlesztését. Rögtön az első évben, 2023-ban 235 kilométer és a főpálya 19 százaléka újult meg. 

Szimicsku László hozzátette, hogy a kezelésükben lévő autóutakon és autópályákon idén legalább ekkora mértékben lesznek szintrehozási munkálatok, amelyek kilenc hazai gyorsforgalmit érintenek. Köztük sorrendben az M3-as, M7-es és M1-es autópályákon végzik el a legtöbb beavatkozást. 

De találkozhatnak munkagépekkel az autósok az M35-ös, M30-as, M4-es, M70-es, M15-ös gyorsforgalmikon is, továbbá 110 híd is megújul, és a pihenőhelyek felújítása is folyamatos. Ezzel az MKIF kommunikációs igazgatója szerint lényegében a hároméves felújítási programot szinte készre jelenhetik, az utolsó év előtt a teljes főpálya mintegy 40 százaléka megújulhat, tehát 2025-re már csak 3-4 százalék marad.

Szimicsku László az M7-esen múlt vasárnap történt balesetről, amelyben egy ember életét vesztette, elmondta, hogy a változtatható jelzésképű táblákon öt helyen is, már 7 óra után pár perccel kikerültek a ködre figyelmeztető jelzések. Hozzájuk 7.30-kor érkezett az első bejelentés, hogy a Balaton felé történt baleset, ezt követően a kollégájuk a helyszínre ment, és látva a ködöt, visszatolatott, majd a köd határán megállt, fény- és karjelzéssel a külső sávban lassította a forgalmat. Ezután 7.45-kor érkezett hozzájuk újabb bejelentkezés, hogy a Balaton felé tartó oldalon is baleset történt.

A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) ugyanakkor jelezte, hogy jogilag nem tömegbalesetről van szó, mert több kisebb baleset lévén ezek ráfutásos esetek voltak. 

Ettől függetlenül a MABISZ befogadja a kártérítési igényeket, elvégzi a kárfelmérést, a hivatalos iratok beérkezte után eljuttatja az illetékes biztosítóhoz az iratokat – olvasható a portálon.


Forrás: vg.hu
Fotó: Varga György / MTI

Kapcsolódó

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Csonkatorony, Csopak

Csopak települése már önmagában is ikonikus az északi parton járatos ember számára, de a falu gyakorlatilag
Elolvasom

Mutatjuk hol parkolhatsz ingyen Siófokon a szezon alatt is

A régi halászati telek területe idén nyáron is ingyenesen vehető igénybe. - - A város ingyenes parkol
Elolvasom

A nyárnál csak a Plázs programjai forróbbak

Végre itt a kánikula, a forróság elől pedig a legjobb, ha vízpartra menekül az ember. Ami pedig még jobb, h
Elolvasom