Folytatódik a Zala megyei kerékpárutak fejlesztése

Közmeghallgatást és ülést tartott múlt héten a Zala Megyei Közgyűlés. A megyei önkormányzat 2027-ig folytatni akarja a megye kerékpáros útjainak minőségi és mennyiségi fejlesztését.

Ennek keretében első körben négy támogatási kérelem benyújtását tervezi: a Keszthely-Gyenesdiás szakasz Gyenesdiás közigazgatási területére eső részét; a Garabonc-Nagyrada-Zalaszabar szakaszt, amely a meglévő zalakarosi kerékpárút folytatása; a Zalavár-Sármellék szakaszt a Kis-Balaton mentén, továbbá a Tornyiszentmiklós (országhatártól) – Becsehelyig terjedő nyomvonalat, részben új építéssel, részben kerékpárút kijelöléssel.

Az ülésen a Zala Megyei Német Önkormányzat tevékenységéről szóló tájékoztató is elfogadására került sor. A beszámoló kitért a megvalósított kulturális programokra és arra, hogy 2022-ben ünnepli magyarországi létének 300. évfordulóját a zalai német közösség.

A közgyűlés a pénzügyi kihatású döntések között módosította 2021. évi költségvetését, amelynek bevétel-kiadási főösszege 984.360 ezer forintról az elmúlt időszakban bekövetkezett változások, bevételi többlet miatt 1.007.018 ezer forintra módosult.

Mindemellett  a Zala Megyei Közgyűlés is kinyilvánította csatlakozási szándékát a Nemzeti Klímavédelmi Szövetséghez.


Forrás: hirbalaton.hu

Kapcsolódó

Illegálisan bontottak autót Zalában

Egyenruhások érték tetten Zalabérben azt a két férfit, akik engedély nélkül szereltek szét egy járművet és
Elolvasom

Mozdítsd meg a közösséged! – jön az Európai Sporthét

Több mint 380 regisztrált esemény, közel 1600 csatlakozó iskola és legalább 450 ezer résztvevő: ilyen eredm
Elolvasom

A radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-old
Elolvasom