Folytatódik az elkerülő négysávosítása Veszprémben

Folytatódik az elkerülő négysávosítása Veszprémben

5,9 kilométeres szakasszal folyik tovább a veszprémi nyugati elkerülő bővítése a füredi és a csatári kereszteződések között – számolt be a magyarepitok.hu.

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. újabb közbeszerzést írt ki a veszprémi elkerülő fejlesztésére.

A 8-as főútnak ezúttal a füredi csomópont és a csatári csomópont közötti részét érinti a projekt: a majdani nyertesnek a feladata az ide vonatkozó engedélyezési és kiviteli terv korszerűségi felülvizsgálata lesz.

Ahogy azt korábban megírtuk, jelenleg a 8-as veszprémi elkerülő szakaszának az első felén folyik építkezés: a Strabag a Veszprémtől keletre fekvő litéri csomópont (a 8-as és a 72-es út találkozásánál), illetve a várostól délre eső füredi csomópont között dolgozik. A munka eredményeként itt teljes mértékben kétszer két sávon és fizikai elválasztással lehet majd haladni, külön szintű csomópontok használatával. 

Két különszintű csomópont épül ki. A most szóban forgó projekt ezt a munkát folytatja majd az 51+900 kilométerszelvény (füredi csomópont), illetve az 57+846 szelvények (csatári csomópont) között. A közbeszerzés szövegéből kiderül, ezen a szakaszon is négy sávon lehet majd közlekedni, az utat középen egy 3 méteres sávval választják el.

Különszintű csomóponttá válik a tapolcai csomópont és a csatári csomópont is. Számos további feladat kapcsolódik a projekthez: többek közt kiszélesítik a Séd-patak hídját, támfal is épül, valamint két tározó medence is létrejön.

A 8-as négysávosítására azért van szükség, mert jelenlegi formájában mind a kelet-nyugati irányban áthaladó forgalom, mind a Balaton felé közlekedők jelentősen leterhelik a főutat, és rendszeresek a torlódások.


Illusztráció: Dernovics Tamás / magyarepitok.hu

Kapcsolódó

Éjjel-nappali postai ügyféltér nyílik Veszprémben

Az első ilyen tér Nyíregyházán nyílt, de a közeljövőben Veszprémben is bevezetésre kerül majd a szolgáltatá
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Bújó-lik, Ságvár

Ságvár külterületén, a Lándor-hegyen nyílik a löszben a Bújó-lik, amely tulajdonképpen inkább egy alagút. H
Elolvasom

Felfüggesztette működését a szülészet a Keszthelyi kórházban

A meghirdetett állásokra nem jelentkezett elegendő orvos. - - Átmenetileg a szülészet-nőgyógyászati fe
Elolvasom