Fontos a Balaton vasúti körbejárhatóságának megteremtése

Balaton-régió közlekedésfejlesztési stratégiájában az üdülőkörzet elérhetőségének javítása kapott prioritást, most a régión belüli közlekedési problémák megoldására kell koncentrálni, a fő cél a Balaton vasúti körbejárahtóságának biztosítása – hangzott el a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) online konferenciáján szerdán.

Borbélyné Szabó Ágnes, az Innovációs és Technológiai Minisztérium főosztályvezetője a Balaton Kiemelt Térség Közlekedésének fejlesztése című rendezvényen elmondta: az északi parton a Szabadbattyán és Balatonfüred közötti szakasz villamosítása a tervek szerint jövő év júniusára készül el, és előkészítik a Balatonfüred-Tapolca-Keszthely szakasz villamosítását.

Beszélt arról is, hogy folytatódik a vasúti és autóbuszos közlekedés összehangolása a régióban. Ennek következő lépéseként még e hónapban változások lesznek a balatonaligai közösségi közlekedésben, év végig pedig a déli parton “válik ráhordó jellegűvé” a buszos tömegközlekedés, vagyis jobban igazodik majd a vasúthoz.

Nyul Zoltán, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese elmondta, zajlik 13 dél-balatoni vasútállomás rekonstrukciójának előkésztése, amelyből 6 kivitelezése még forrásra vár.
Folyamatban van az észak-balatoni vasútállomások rekonstrukciójának, 10 helyszínen az akadálymentesítés tervezése is, de a megvalósításra még nincs forrás.

Kormányos László, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgató-helyettese kiemelte, az elmúlt időszak fejlesztéseivel sikerült az ország több pontjáról is jobban megközelíthetővé tenni a Balatont, és vonzóbbá tenni a közösségi közlekedést.
A pandémia miatt idén csak június második felében indult be a forgalom az üdülőrégió felé, ami miatt a nyári utasforgalom az idén 15 százalékkal csökkent a tavalyi évhez képest – mondta.
Arról is beszámolt, hogy a csökkenő forgalomban is 30 százalékkal több kerékpárt szállítottak, ezzel elérték a kapacitásaik határait.
A tervezett fejlesztések között szólt arról, hogy jövőre KISS motorvonatokat is szeretnének üzembe állítani, és a tervek között szerepel az igen népszerűnek bizonyult új, Győr-Balatonszentgyörgy közvetlen utazási lehetőség Kaposvárig történő meghosszabbítása.

Dorner Lajos, a BFT közlekedési szakértője sikernek nevezte, hogy a térség 2014-ben elfogadott közlekedési stratégiájának 90 százaléka teljesülhetett.
Beszélt a helyi közlekedési problémákat kezelő újabb tervekről, amelyekben egyebek közt az üdülőövezet autósforgalmának csökkentésére tesznek javaslatokat.

Forrás: mti.hu

Kapcsolódó

300 csapattal indul a világ legnagyobb pontyfogó horgászversenye a Balatonon

A legtöbb tíz kilósnál nagyobb pontyot kifogó csapat busás nyereményeket zsebelhet be. - - Tizedik, ju
Elolvasom

Rejtett kamerákkal kukkolta vendégeit egy veszprémi szállásadó

A veszprémi nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki az 57 éves férfit - írja a police.hu. - - Tiltott a
Elolvasom

Új elektromos buszok érkezhetnek Füredre

Az elektromos járművek már akár a nyáron is üzembe állhatnak. - - Tovább folytatódik a Zöld Busz Pro
Elolvasom