FONTOS – Fennakadások várhatók a vasúti közlekedésben a vihar miatt

FONTOS – Fennakadások várhatók a vasúti közlekedésben a vihar miatt

A vasúti közlekedésben szombaton reggel és délelőtt még késésekre, kimaradó járatokra, illetve egyes vonalakon pótlóbuszos közlekedésre is számítani kell az országon átvonuló viharok okozta károk miatt – közölte  a MÁV szombaton hajnalban.

 A vihar során a balatoni vonalakon, Budapest több elővárosi vonalán és Miskolc-Nyíregyháza térségében is fák dőltek a vasúti vágányokra, felsővezetékek szakadtak le. Több helyen már sikerült elhárítani a károkat, azonban az újszászi, a ceglédi vonalon, valamint a Miskolc-Nyíregyháza vonalszakaszon a szakemberek még dolgoznak a helyreállításon.
     

Balatonkenesénél szombat hajnalra eltávolították a péntek esti vihar által kidöntött fát, így ismét korlátozás nélkül közlekedhetnek a vonatok Balatonfüred és Szabadbattyán között. A késések fokozatosan csökkennek. Kora reggelig helyreállhat a menetrend a Budapest-Székesfehérvár-Tapolca vonalon.
    

Újszász és Tápiógyörgye között fadőlés miatt mindkét vágányon leszakadt a felsővezeték, a helyreállítás hosszabb időt vesz igénybe. A Hatvan-Szolnok vonal Jászboldogháza-Jánoshida és Újszász közötti szakaszán is még dolgoznak a szakemberek a felsővezeték helyreállításán, várhatóan szombat délelőttig szünetel a vonatforgalom az érintett részeken. Hajnali 4 órától Újszász és Nagykáta, valamint Jászboldogháza-Jánoshida és Újszász között szállítja pótlóbusz az utasokat. A Budapest-Újszász-Szolnok-Békéscsaba és a Hatvan-Újszász-Szolnok vonalon jelentősen hosszabb eljutási időkre kell számítani.
    

A Budapest-Cegléd-Szolnok vonalon továbbra is hosszabb menetidőkre kell számítani, mert Ceglédbercel-Cserő és Cegléd között fadőlés és felsővezeték-hiba miatt egy vágányon még szünetel a vonatforgalom. A  Budapest-Cegléd-Szolnok vonalon hajnaltól várhatóan 15-30, esetenként 30-40 perccel hosszabb menetidők előfordulhatnak.
    

Rakamaz és Görögszállás között több fa rádőlt a felsővezetékre, eltávolításukig és a helyreállításig szünetel a vonatforgalom ezen a szakaszon, pótlóbusz szállítja az utasokat. A Szerencs-Nyíregyháza szakaszon közlekedő vonatok esetében pedig hosszabb eljutási időkre kell számítani.
    

A vasúttársaság azt javasolja az utasoknak, hogy az aktuális forgalmi helyzetről tájékozódjanak a MÁV honlapján, a MÁVINFORM közösségi oldalán, vagy a Vonatinfó és a MÁV applikáció segítségével.

Forrás: mti.hu

Kapcsolódó

Elfogták a keszthelyi gyújtogatót

Az elkövetőt vadászok tartóztatták, fel, a rendőröknek arra hivatkozott, hogy fázott. - - A keszthelyi
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Tóni bácsi kunyhója, Szentgál

Kevés annyira otthonos erdei pihenőhely van az országban, mint a Szentgál külterületén létesített Tóni bács
Elolvasom

Ismét működik az onkológia a keszthelyi kórházban

A szakrendelés május óta szünetelt. - - Ismét elérhető az onkológiai ellátás a Keszthelyi Kórházban –
Elolvasom