Frontálisan ütközött két autó a Balaton-felvidéken, az egyik sofőr meghalt

Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt 2021. augusztus 20-án 13 óra 52 perckor a 77-es főút 14-es kilométerszelvényében, Tótvázsonynál – közölte a rendőrség a honalpján.

Mint írták, az elsődleges adatok alapján két személygépkocsi frontálisan összeütközött. Az egyik jármű sofőrje a helyszínen életét vesztette, a másik gépkocsi sofőrjének és utasának sérülését még vizsgálják. 

A mentés, illetve a szemle és a műszaki mentés idejére a rendőrök a főút balesettel érintett szakaszát lezárták, a forgalmat elterelték.

Kerülni Barnag – Vöröstó – Nagyvázsony irányába lehet, vagy Szentgál és Herend érintésével a 8-as főút felé.

Forrás: 24.hu

Kapcsolódó

Kamasz fiúk maszkokban raboltak Somogyban

A mutatvány azonban besült és vegül csak némi dohányterméket tudtak meglovasítani. - - A Kaposvári Jár
Elolvasom

Újabb dílerhálózatot számoltak fel a zalaegesrzegi kopók

A DELTA Program keretében a zalaegerszegi rendőrök egy újabb droghálózatot számoltak fel - számolt be a pol
Elolvasom

Csaló páros húzott ki pénzt egy somogyi férfiból fondorlattal

Az ügyészség felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott a károk megtérítése mellett. - - A Kaposvár
Elolvasom