Hamvas Bélára emlékeznek Balatonfüreden

Hamvas Bélára emlékeznek a jövő hét végén Balatonfüreden. Az író, filozófus emlékét irodalmi szalonnal, rendhagyó irodalomórával, komolyzenei koncerttel idézik meg november 12. és 14. között – tájékoztatta pénteken az MTI-t a rendezvény főszervezője.

Cserép László elmondta, hogy a 21. Hamvas Napok Vajna Ádám költő rendhagyó, gimnáziumi irodalomórájával kezdődik, majd a Tagore sétányon magyarul és angolul “olvassák rá” a Hamvas-hársra az író Fák című esszéjének egy részletét. Ezt követően Bernard Adams műfordító tart előadást, majd az érdeklődők megismerkedhetnek az Új forrás folyóirat Hamvas Béláról szóló számával. Jász Attila főszerkesztővel és Várhegyi Miklós szerkesztővel Stamler Ábel vallástudós beszélget.
    

November 13-án, szombaton avatják a város új irodalmi szalonját a Vaszary Villa épületében, a szalon Szőcs Géza író, költő, politikus nevét viseli majd. Az esti hangversenyen Balázs János zongoraművész és a Mendelssohn Kamrazenekar Schumann és Liszt műveit adja elő.     

A rendezvény zárónapja irodalmi reggelivel kezdődik, amelyen magyar írók gasztronómiáról szóló művei hangzanak el, majd Szarvas József színművész vezetésével séta indul a Koloska-völgybe. Ezután Horváth Róbert vallásfilozófus és Laki Zoltán filozófus beszélgetését hallgathatják meg az érdeklődők, majd Ambrus Lajos író, borász beszélget Jásdi István és Figula Mihály borászokkal.

Forrás: mti.hu

Kapcsolódó

Hallgatóbarát kategóriában nyert a Pannon Egyetem az Év Egyeteme 2026 Gálán

A Pannon Egyetem nyerte el a Hallgatóbarát Egyetem címet a tegnapi Év Egyeteme 2026 Gálán, emellett a Siker
Elolvasom

Folytatódott a forgalom erősödése a magyarországi szállodákban a Szállodaszövetség riportja szerint

A magyarországi szállodákban folytatódott a forgalom erősödése februárban: a belföldi és külföldi vendégek
Elolvasom

Őrizetben a balatonfüredi pincebetörő

Budapesten bujkált a Balaton-parti tolvaj - írja a police.hu. - - Egy Balaton-parti nyaralótulajdonos
Elolvasom