Három játékos is távozott Siófokról

A női kézilabda NB I-ben listavezető Siófok KC bejelentette, hogy Danick Snelder, Laura van der Heijden és Dinah Eckerle közös megegyezéssel távozott a klubtól.

A két holland világbajnok és a német kapus, Eckerle távozásának körülményeiről Fodor János, az SKC ügyvezetője és Zdravko Zovko, a csapat vezetőedzője beszélt a Balaton-parti egyesület honlapján.

 “Mindhárom játékossal leültünk tárgyalni, miután jelezték távozási szándékukat. Danick, Laura, Dinah és én is arra törekedtem, hogy korrekten, közös megegyezéssel váljunk el egymástól és ez így is történt. Szeretném cáfolni azokat a híreszteléseket, miszerint financiális problémák vezettek a történésekhez. Amikor aláírtak Siófokra, akkor minden jel arra utalt, hogy a Bajnokok Ligájában fogunk játszani, de aztán nem így lett. Úgy gondolom, hogy ez a tényező sok játékosnál problémát okozott” – mondta Fodor János.

“Edzőként természetes az, hogy a lehető legjobb játékosokat szeretnéd a csapatodban tudni, de talán még fontosabb az az alapelv, hogy aki nem akar itt lenni, aki menni akar, azt el kell engedni – nyilatkozta Zdravko Zovko. – Ugyan még csak pár napja kezdtük el a közös munkát, de nagyon motiváltnak látom a lányokat. Arra koncentrálunk, aki itt van velünk. A novemberi mérkőzések után meg fogjuk vizsgálni, hogy milyen lehetőségeink vannak az átigazolási piacon a távozók pótlására.”

Forrás: mti.hu

Kapcsolódó

Lélegzetelállító négyévszakos videóval mutatkozik be Gyenesdiás

Különleges imázsvideóval hívja fel magára a figyelmet Gyenesdiás, amely látványos képsorokon keresztül muta
Elolvasom

Szallas.hu: tavasszal Budapest, nyáron Siófok a legnépszerűbb hazai úti cél

A tavaszi időszakban Budapest volt a legnépszerűbb belföldi úti cél, míg a nyári előfoglalások alapján Sióf
Elolvasom

Lefejezéssel fenyegette a rendőröket egy kaposvári férfi

A készenléti rendőröket követelte egy kaposvári férfi, nyomozás helyett az elfogásában segítettek - számolt
Elolvasom