Hazatért a tapolcai állomásra a híres “négyeske” géptérajtaja

A legendás mozdony épségben fennmaradt alkatrésze a tapolcai vasútállomás várótermében tekinthető meg.

Negyed évszázada, 1999. június 4-én történt, hogy Tapolca büszke nagyvasa, az M61 004 pályaszámú, Tapolca névre keresztelt Nohab mozdony súlyos balesetet szenvedett és örökre eltűnt a hazai sínekről. Néhány évvel ezelőtt a közkedvelt svéd dízeljármű torzója, az elmúlt napokban pedig – az Örvényesen élő Németh Zoltán jóvoltából – a mozdony géptérajtaja tért vissza a tapolcai vasútállomásra. Az eredeti állapotában fellelt, ma már vasúti ereklyének számító alkatrészt október 16-án ünnepélyesen leleplezték, hogy kiállítási tárgyként folytathassa nem mindennapi pályafutását – olvasható a tapolcaimedia.hu-n. 

Úgy látszik  a helyi vasutasok, vasút- és Nohab barátok  minden olyan alkatrészt igyekeznek nagy becsben tartani, ami a szép emlékű négyes Nohabhoz tartozik.  Annak méretes géptérajtaját ugyanis a napokban hazaszállították és ünnepélyesen leleplezték a tapolcai vasútállomás várótermében. Az eseményre az ügyet fontosnak tartó és a mozdony karosszéria alkatrész hazajutását segítő vasúti dolgozók meghívták a város polgármesterét, Dobó Zoltánt  is. A megjelenteket Gelencsér László állomásfőnök köszöntötte, majd átadta a szót kollégájának, a vasúti ereklyék gyűjtésében elévülhetetlen érdemeket szerzett Kocsor Szabolcsnak. Ő egy érdekes gondolattársítással  a MÁV Seuso-kincseként jellemezte a négyes Nohab eredeti vasajtaját, amelyet – mint fogalmazott- 25 évig nem látott senki.

“Érezzük magunkat megtisztelve, hiszen mi,  akik most itt állunk, az elsők vagyunk akik láthatják” – mondta. Németh Zoltán szerint, csodával határos, hogy a balesetet szenvedett mozdony géptérajtaja teljesen épen fennmaradt az utókornak, majd beszámolt annak felleléséről, hazakerülésének hátteréről.


Forrás: tapolcaimedia.hu

Kapcsolódó

Útonállóként rabolt egy férfi Kaposváron

A Kaposvári Járási Ügyészség rablás bűntette miatt emelt vádat egy húszas éveiben járó férfival szemben, a
Elolvasom

Szén-monoxid mérgezés miatt halt meg egy férfi Veszprém vármegyében

Szén-monoxid mérgezés miatt halt meg egy középkorú férfi a Veszprém vármegyei Marcaltőhöz tartozó Ihászon
Elolvasom

Majdnem 100 millió forint értékű adózatlan jövedéki terméket csempészett egy szerb férfi, Kaposváron kapták el

A Kaposvári Járási Ügyészség minősített költségvetési csalás bűntette miatt gyorsított eljárásban emelt v
Elolvasom