Helyek itthon, melyeknek gyógyító erőt tulajdonítanak

Helyek itthon, melyeknek gyógyító erőt tulajdonítanak

Az emberiség jó része hisz a természetfeletti erőkben, és emiatt egyes helyeknek hajlamos gyógyító, földöntúli erőt tulajdonítani. Nem kell elmennünk ezért a Stonehenge-ig vagy Mexikóba, hiszen hazánkban is számos spirituális helyszín található – ezek közül gyűjtött össze néhányat a Coloré.hu.

A Visegrádi-hegységben található a Föld szívcsakrájaként emlegetett Dobogókő, mely még nevét is a hozzá fűződő hiedelmekről kapta – a pontos helyszín egyébként, ahol a leginkább hallhatja a turista a bolygó „szívének dobogását” az a Ferenczy-szikla. Nemcsak erről híres egyébként ez a terület, hanem arról is, hogy hazánk egyik első turistaháza itt épült meg 1898-ban. Nem véletlen tehát az sem, hogy már ekkor is rendkívül népszerű volt a fővárosból idelátogatók körében.

Észak-Magyarországon kell keresnünk a következő misztikus helyet, konkrétan Bükkszentkereszten. A Boldogasszony kövéhez rengeteg zarándok látogat el a mai napig, de nemcsak a csodás gyógyulások miatt érdemes felkeresni a környéket, hiszen a néprajzi gyűjtemény, Szabó Gyuri bácsi, a bükki füvesember gyógynövénykertje és a páratlan természeti látnivalók is megérnek egy hétvégét.

A Balaton-felvidék csodás látnivalóinak egyike, a jellegzetes mintázatú Hegyestű is a lista méltó tagja. A Zánkától nem messze található bazaltoszlopok sora valaha bánya volt, de a hetvenes években természetvédelmi területté nyilvánították. A munkálatoknak köszönhetően lett látható a különleges természet képződmény, ami egykor egy vulkán kürtője volt. Tetejéről csodás panoráma tárul az utazó elé, a túrázók pedig testi-lelki feltöltődésről számoltak be a Hegyestűn megpihenve.

További részletekért és hasonló helyekért kattints a Colore.hu cikkére.

Fotó: Indafotó/olzsi

Kapcsolódó

Legalább százzal hajthatott a siófoki gázoló

A sajnálatos eset egy okos zebra közelében történt. - - Fémes csörömpölést, majd csikorgást hallottak
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Mikládi-tó tanösvény, Gyulafirátót

A közigazgatásilag Veszprémhez tartozó Gyulafirátót határában húzódik egy lápos, zsombékos kis tó, melyet a
Elolvasom

Idén is három napon át tölt meg progresszív kultúrával egy ipari területet az Inota Fesztivál

Három napon át tölt meg progresszív kultúrával egy ipari területet az Inota Fesztivál, amely ma kezdődik a
Elolvasom