Hétfőn búcsúztatják Benedek György festő- és szobrászművészt

Február 21-én vesznek végső búcsút Benedek György Munkácsy Mihály-díjas festő- és szobrászművésztől, érdemes művésztől, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) néhai tagjától a budapesti Farkasréti temetőben.

A 14.30-kor kezdődő búcsúztatót az Evangélikus Egyház szertartása szerint tartják. Benedek Györgyöt az MMA saját halottjának tekinti – közölte a köztestület csütörtökön az MTI-vel.
    

A január 29-én, életének 88. évében elhunyt Benedek György festőként és szobrászként is jeles, kitűnő portretista volt. Nevezetesek grafikái, freskói is, de a nyolcvanas években a festészetről a szobrászatra váltott. Köztéri művei – portré- és monumentális szobrai, szakrális domborművei – Budapest mellett az ország számos településén (például Kalocsán, Fonyódon, Derecskén, Balatonfüreden) fellelhetők.
    

Benedek György 1934. november 6-án született Budapesten, művészeti tanulmányait 1950-től a Képző- és Iparművészeti Gimnáziumban kezdte, majd 1960-ban végzett a Képzőművészeti Főiskolán, mesterei Bernáth Aurél és Kmetty János voltak.
    

Alkotásaival azóta folyamatosan jelen volt a magyar művészetben, első önálló kiállítását 1973-ban rendezte, majd ezután számos önálló kollekciót mutatott be. Rendszeresen jelentkezett műveivel – képeivel és szobraival – az országos kiállításokon is. Egyéni kiállításai voltak a fővárosban (Műcsarnok) és vidéken, valamint kollektív tárlatokon is szerepelt (Műcsarnok, Pécs, Prága, Párizs, Moszkva).
Munkásságát számos díjjal ismerték el: 1964 és 1967 között a fiatal művészek pályakezdését segítő Derkovits-ösztöndíjban részesült, majd 1979-ben Munkácsy-díjat, 1987-ben érdemes művész elismerést, 2006-ban Magyar Művészetért díjat kapott. 2012-ben az MMA levelező tagjává választották, majd 2013-ban a köztestület rendes tagja lett. Közgyűjtemények őrzik műveit, köztük a Magyar Nemzeti Galéria és a debreceni Déri Múzeum.

Forrás: mti.hu

Kapcsolódó

Megkéselte felesége két unokatestvérét egy férfi Somogyban

A Somogy Vármegyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat azzal a húszas év
Elolvasom

11 tő marihuánát találtak a rendőrök egy hernyéki ház udvarán

A lenti rendőrök elfogtak egy marihuánatermesztéssel gyanúsított férfit - írja a police.hu. - - Június
Elolvasom

Augusztustól Siemens mozdonyokkal jár a balatoni InterCity

Jövő év végéig összesen 100 korszerű mozdonnyal bővül a MÁV személyszállítási flottája, ebből már 30 megér
Elolvasom