Hogy kerültek az első, magyar tengeralattjáró roncsai a Balaton fenekére?

Hogy kerültek az első, magyar tengeralattjáró roncsai a Balaton fenekére?

Nem sokaknak van tudomásuk, arról, hogy az egykori Osztrák-Magyar Monarchia területén tengeralattjáró építés folyt brit szabadalmak után. Azt pedig pláne kevesen tudják, hogy az első hivatalosan bejegyzett dátum előtt már évekkel, egész pontosan 1905-ben úszott búvárhajó a Balaton vizén.

Arra, amit a zirci illetőségű Udvary Ferenc találmánya csinált talán nem az “úszott” a legmegfelelőbb szó, ugyanis az a harmadik, füstbe ment kísérlet után elsüllyedt a magyar tenger fenekére és roncsai állítólag a mai napig is ott nyugszanak. Történetét és annak kusza szálait egy amatőr történész csoport hivatott kibogozni 1939-ben, ám a második világháború egyre sötétedő viharfellegei ezt a kutatást is beárnyékolták és az végül annak tárgyával egyetemben a feledés homályába taszíttatott.

Az SM U-1
Kép: toretro.blog.hu


Meszlényi Pál, függetlenségi képviselő befektetésével alakulhatott meg a részvénytársaság, amely Udvary vízióját igyekezett életre hívni. Épkézláb, fennmaradt dokumentáció híján csak annyit tudunk pontosan, hogy a búvárnaszádot akkumulátor hajtotta, teste pedig négy hengerből állt össze. Ismeretes viszont még Udvary tekintélyes bizodalma a gépében, amiről azt állította, hogy akár képes lehet 60 km/órás sebességre is. Ez annak tudatában elég merész kijelentés, hogy az első hivatalosan is hadrendbe állított, magyar gyártmányú tengeralattjáró, az SM U-1 a maga 10km/órájával döntötte meg az akkori világrekordot.

Egy kisebb hévízi merülőpróba után, az első éles akció 1905 nyarán történt a keszthelyi kikötőben, ahol egy pár méter megtétele után az egyik henger bedobta a kulcsot és a hajó a tó fenekére süllyedt. Sikerült kivontatni és mentették, amit menteni lehetett. A második kísérletről kevesebb újságcikk maradt fent, de valószínűleg még 1905-ben történt és már Balatonboglárig is elértek. Állítólag maga Udvary vezette a járművet, amely útjának ezúttal motorhiba vetett véget. A naszád örökre elmerült, a személyzet pedig úszva tudott menekülni. Szerencsére egyik incidens sem járt halálos áldozattal.


(a képek csak illusztrációk)

Kiemelt kép: toretro.blog.hu

Forrás: toretro.blog.hu

Kapcsolódó

Több tízmilliós károk keletkeztek a vihar miatt a Kékszalagra készülő mezőnyben

Sok hajó nem tud rajthoz álllni a sajnálatos történések miatt. - - Holnap rajtol a Balaton legnagyobb
Elolvasom

Új szabály lépett életbe a Balatonon, ezzel nem árt, ha tisztában van

A horgászokra augusztus végéig vonatkoznak a frissen érvénybe lépett szabályok. - - Július-augusztus h
Elolvasom

Új projekt indul a Kis-Balaton vadmacskáinak védelmében

Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság és az MBH Bank összefogásával egy új program valósul meg, mely
Elolvasom