Hogyan döntheti romba az életünket a túlzott stressz?

Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a stressz manapság népbetegségnek számít, hiszen szinte mindenkit érint valamilyen szinten, de leginkább mégis az aktív generáció szenved benne, akiknél sok esetben a munkából fakad. 

Bár tény, hogy ez a felnőtt életünknek egy fontos, meghatározó része, ugyanakkor nem szabad hagyni, hogy miatta kicsússzon a kezünkből a gyeplő, és átvegye felettünk az irányítást a depresszió, a szorongás vagy a pánik. Ha úgy érezzük, hogy kezdjük elveszíteni a kontrollt, akkor mielőbb forduljunk szakemberhez, vegyünk részt például a Swan Lake Központ szorongást kezelő terápiáján.

Stresszes mindennapok

Ahhoz, hogy jól végezzük a munkánkat, elengedhetetlen, hogy beletegyük a kellő időt, erőfeszítést és koncentrációt. Mivel ez az energiánk jelentős részét felemészti, ezért nem csoda, ha a munkahelyünkön átélt dolgok annyira intenzíven hatnak ránk, és még a magánéletünkre is rányomják a bélyegüket.

Az állandó pörgés, a rajtunk lévő felelősség, a döntéseink súlya mind ahhoz vezethet, hogy egy átlagos munkanap is teli van stresszel. Itt egy határidős feladat, amivel még messze nem készültünk el, mindjárt kezdődik egy fontos meeting, amire még össze kellene szednünk a gondolatainkat, de közben teli van az e-mail fiókunk megválaszolásra váró levelekkel, és épp az imént érdeklődött egy kolléga, hogy ráérünk-e egy kicsit segíteni neki… Ilyen körülmények között nem csoda, ha folyamatos feszültségben telnek a mindennapjaink.

Tudjuk jól, hogy egy kicsit le kellene lassítanunk, de nem lehet, hisz épp építjük a karrierünket, szépen menetelünk felfelé a ranglétrán, és ennek oltárán szép lassan feláldozzuk a mentális és a testi egészségünket is… A kérdés csak az, hogy vajon megéri?

Milyen tünetekben nyilvánulhat meg a túlzott stressz?

A testünk tűrőképessége nem végtelen, ha sokáig feszegetjük a határokat, akkor előbb-utóbb jelezni fog, hogy ideje egy kicsit visszavenni a tempóból, mielőbb még nagyobb baj lesz. 

Ekkor jelenteznek az olyan, látszólag megmagyarázhatatlan eredetű panaszok, mint az állandó ingerlékenység, az alvászavarok, az indokolatlan fáradtság, a koncentrációs és memóriazavarok, emésztési problémák, szorongás, izomfeszülés, fejfájás, hogy csak pár tünetet említsünk. 

Sokan viszont nem vesznek tudomást ezekről a jelzésekről, vagy elkezdenek mindenféle szűrővizsgálatokra járni, mert szervi elváltozást feltételeznek. Pedig csupán a testük így jelzi azt, hogy kezd túl sok lenni a mindennapi stresszből.

Mi lehet a megoldás?

A gyógymód elméletben egyszerűnek tűnik, megvalósítani viszont annál nehezebb: jelentős mértékben csökkenteni kell a stresszt. Persze a körülöttünk történő eseményeket nyilván nem tudjuk kontrollálni, de azt nagyon is irányíthatjuk, hogy miképp reagálunk rájuk. És pontosan ez a lényeg.

Az egyes szituációk ugyanis önmagukban nem rosszak vagy jók, hanem minden attól függ, hogy milyen reakciót adunk rájuk.

Kapcsolódó

Milyen elektronikai eszközök és kiegészítők állnak rendelkezésre a mindennapokban?

Manapság az üzletek polcai tele vannak olyan elektronikai kiegészítőkkel, amelyek megkönnyítik a mindennapj
Elolvasom

Nyugdíj-előtakarékosság és babaváró hitel: hogyan tervezheted meg a család pénzügyeit?

Anyagi helyzeted biztonsága elsősorban azon múlik, mennyire körültekintően tervezel rövid- és hosszútávon.
Elolvasom

Családi házak felújítása modern technológiákkal: mit érdemes tudni?

A profi házfelújítók pontosan tudják, hogy mindig a legújabb technológiáknak megfelelően kell elvégezni a h
Elolvasom