Hogyan járul hozzá egy személyes konferencia a szakmai fejlődésünkhöz?

Hogyan járul hozzá egy személyes konferencia a szakmai fejlődésünkhöz?

A Covid miatti lezárások alaposan felforgatták a konferenciák világát is. A rendezvények jelentős része az online térbe költözött, és egyelőre úgy tűnik, hogy ez a tendencia a pandémia elmúltával is fennmaradt. Pedig az élő, személyes események élményét ezek aligha képesek visszaadni – cikkünkből kiderül, miért van ez így.

A személyes konferenciák előnyei

A legkézenfekvőbb előny természetesen az, hogy az offline, hagyományos konferencia sokkal emberközelibb. Akármilyen jók is manapság a webkamerák, a mikrofonok és a konferenciaszoftverek, azt az élményt nem képesek pótolni, amikor egymás mellett ülünk és élőben hallgatjuk az előadót. Ilyenkor egy emberként nevetünk, csodálkozunk vagy gondolkodunk, míg az online térben ilyen közösségi érzés kialakulásra aligha van esély.

Számos kutatás – és a tapasztalat is – bizonyítja, hogy amikor személyesen veszünk részt egy előadáson, meetingen vagy konferencián, sokkal inkább odafigyelünk, mint a neten keresztül. Nem csoda, hiszen a laptop előtt ülve ezerfelé elkalandozhat a figyelmünk: megnyitjuk a böngészőt, gyorsan rákeresünk valamire, vagy épp átgondoljuk a házkörüli teendőket. A valós térben ezzel szemben nem tereli el semmi a koncentrációnkat, így sokkal jobban megragadnak az elhangzottak.

Végül említsük meg azt is, hogy az offline konferenciával országot-világot láthatunk. Épp elég ideig voltunk bezárva a járvány miatt, ugyan miért ülnénk változatlanul egy monitor előtt? Inkább látogassunk el egy másik városba vagy országba a rendezvény kedvéért, hogy megismerhessük az ottani embereket és kultúrát!

A szakmai fejlődésünknek is jót tehet

Az online tér meglehetősen szűk lehetőségeket biztosít a kapcsolatépítésre, vagy idegen szóval networkingre. Az online konferenciaszervezés során ugyan oda szoktak figyelni arra, hogy legyen lehetőség kötetlen beszélgetésre, ismerkedésre és tapasztalatcserére is, ám ennek hatékonysága messze elmarad a személyes verziótól. Lássuk be, ezek a dedikált kapcsolatépítési szünetek igencsak erőltetettnek hatnak. Spontán, egy kávé, pogácsa vagy ebéd közben sokkal hatékonyabb a networking.

Márpedig egy konferencián rendkívül hasznos kapcsolatokra tehetünk szert. Gondoljunk csak bele, hogy egy-egy ilyen rendezvényen a szakma, a területünk legnagyobb koponyái fordulnak meg – mennyi mindent tanulhatunk tőlük, mennyi értékes, akár életre szóló munkakapcsolat és barátság szövődhet egy offline konferencián. Aligha kell ecsetelni, hogy ha szeretnénk egyre jobbak és jobbak lenni a szakmánkban, akkor ezek a kapcsolatok bizony aranyat érnek majd.

Amennyiben mi magunk szervezzük a konferenciát, vagy előadóként veszünk részt, akkor egy remekbe szabott lebonyolítással vagy egy szuperül sikerült előadással öregbíthetjük a nevünket a szakmában. Az online konferenciáknál erre sajnos kevesebb lehetőségünk van. Rendezőként nehéz nagyot villantani a neten, előadóként pedig jóval macerásabb megragadni a hallgatóság figyelmét úgy, hogy arra akár hónapokkal, évekkel később is emlékezzenek.

A konferenciák sokszor gyakorlatorientáltak, azaz valamilyen workshopra, közös munkára is lehetőséget biztosítanak. Ilyen esetben az online térben általában csak félmegoldásokra van lehetőség, mert kamerák előtt ülve nehézkes az együttműködés. A szakmai fejlődésünknek ugyanakkor kifejezetten jót tesz, ha a szakma legnevesebb képviselőit láthatjuk élőben dolgozni. Ilyenkor bizonyosan ellesünk pár fogást, műhelytitkot, amit majd mi is beépítünk a munkánkba. Ráadásul kérdezni is lényegesen könnyebben tudunk, mintha a neten találkoznánk.

Hogy a személyes konferencia valóban az előnyünkre váljon…

Egy online konferencia megszervezése is sok munkával, idővel és idegeskedéssel jár. Egy hagyományos, személyes eseménynél pedig mindez hatványozottan igaz. Arról nem is beszélve, hogy az offline rendezvény anyagilag is komoly ráfordítást igényel. Egyáltalán nem mindegy tehát, hogy miként sikerül a nagy nap. Annál is inkább, hiszen egy balul sikerült, amatőrnek tűnő konferencia komoly csorbát ejthet a megítélésünkön, és a szakmai előrehaladásunkat is gátolhatja.

Nem véletlen, hogy a konferenciaszervezés egy önálló szakma, ami komoly tudást igényel. Laikusként nehéz átlátni a buktatókat és még nehezebb egy kézben tartani a területeket – például catering, beléptetés, meghívók, hangosítás, menetrend. Aligha akarjuk a saját konferenciánkat idegroncsként végigszenvedni! Sokkal jobban járunk, ha kiadjuk a feladatokat a kezünkből. Egy profi konferenciaszervező cég minden terhet levesz a vállunkról, és gondoskodik arról, hogy a rendezvényünk gördülékenyen menjen és emlékezetes maradjon az előadóknak és a vendégeknek egyaránt.

Van igény a hagyományos konferenciákra

Ahogy az életünk szép lassan visszaáll a normál kerékvágásba, úgy fedezik fel újra mind többen a személyes konferenciák előnyeit. Megéri tehát napjainkban offline eseményt szervezni, ha letennénk a névjegyünket az asztalra – csak arra ügyeljünk, hogy a lehető legmagasabb színvonalon történjen a rendezés.

Kapcsolódó

7 tipp a munkahelyi stressz csökkentésére

Számtalan oka lehet annak, hogy a munkahelyünkön nap mint nap stresszt tapasztalunk: a velünk szemben támas
Elolvasom

Energiahatékony megoldások, melyeket nem csak az otthonunk esetében érdemes bevetni

Az energiahatékonyság széles körben ismert fogalom, a hétköznapokban mégis sokszor nem tűnik kézzelfoghatón
Elolvasom

Hogyan üzemeltessünk hatékonyan webshopot akár digitális nomádként is?

Az online kereskedelemben való részvétel egyre vonzóbbá válik azok számára, akik a digitális nomád életmódo
Elolvasom