“Holtfa sövényt” készítettek Csopakon

„Befejeztük a ‘holtfa sövény’ építését az Üdülőfalu területén”– számolt be közösségi oldalán Csopak polgármestere.

Ambrus Tibor bejegyzésében a következőket írta:

„Igyekszünk nem csak írni a környezetbarát kertművelésről, de ahol csak tehetjük, meg is mutatjuk azt. Van azonban egy szimbolikus üzenete is, különösen így novemberben. Mégpedig az, hogy az elmúlás nem végleges.
Hiszen minden újra hasznosul a természetben, az elhullott, levágott gallyak új életnek adnak teret. Védelmet, tápanyagot biztosítanak más élőlényeknek, teret a biodiverzitásnak, az élet virágzásának.
Talán jó példa ez arra, hogy ha elfogadjuk a természet körforgásának rendjét, megtalálhat juk a rendet önmagunkban is. Ha képesek vagyunk elengedni már ‘halott’ nézeteinket, nem ragaszkodunk idejétmúlt álláspontokhoz, akkor új életnek, új eszméknek, új lehetőségeknek, és új kapcsolódásoknak adhatunk teret.
Képessé válhatunk meglátni szélesebb néző pontokat, befogadni mások igényeit, nyitottabbá válhatunk egy közös rend kialakítására ahelyett, hogy harcolnánk egymással.
A holtfa-sövény üzenetét kipróbálhatják a saját életükben is : felhasználni, beépíteni a múltat, a ‘halott’ dolgokat, és teret adni az új életnek.”


Forrás: hirbalaton.hu

Kapcsolódó

Hallgatóbarát kategóriában nyert a Pannon Egyetem az Év Egyeteme 2026 Gálán

A Pannon Egyetem nyerte el a Hallgatóbarát Egyetem címet a tegnapi Év Egyeteme 2026 Gálán, emellett a Siker
Elolvasom

Folytatódott a forgalom erősödése a magyarországi szállodákban a Szállodaszövetség riportja szerint

A magyarországi szállodákban folytatódott a forgalom erősödése februárban: a belföldi és külföldi vendégek
Elolvasom

Őrizetben a balatonfüredi pincebetörő

Budapesten bujkált a Balaton-parti tolvaj - írja a police.hu. - - Egy Balaton-parti nyaralótulajdonos
Elolvasom