“Holtfa sövényt” készítettek Csopakon

„Befejeztük a ‘holtfa sövény’ építését az Üdülőfalu területén”– számolt be közösségi oldalán Csopak polgármestere.

Ambrus Tibor bejegyzésében a következőket írta:

„Igyekszünk nem csak írni a környezetbarát kertművelésről, de ahol csak tehetjük, meg is mutatjuk azt. Van azonban egy szimbolikus üzenete is, különösen így novemberben. Mégpedig az, hogy az elmúlás nem végleges.
Hiszen minden újra hasznosul a természetben, az elhullott, levágott gallyak új életnek adnak teret. Védelmet, tápanyagot biztosítanak más élőlényeknek, teret a biodiverzitásnak, az élet virágzásának.
Talán jó példa ez arra, hogy ha elfogadjuk a természet körforgásának rendjét, megtalálhat juk a rendet önmagunkban is. Ha képesek vagyunk elengedni már ‘halott’ nézeteinket, nem ragaszkodunk idejétmúlt álláspontokhoz, akkor új életnek, új eszméknek, új lehetőségeknek, és új kapcsolódásoknak adhatunk teret.
Képessé válhatunk meglátni szélesebb néző pontokat, befogadni mások igényeit, nyitottabbá válhatunk egy közös rend kialakítására ahelyett, hogy harcolnánk egymással.
A holtfa-sövény üzenetét kipróbálhatják a saját életükben is : felhasználni, beépíteni a múltat, a ‘halott’ dolgokat, és teret adni az új életnek.”


Forrás: hirbalaton.hu

Kapcsolódó

Szerdán indul az Európai Sporthét – #BeActive Night

Bár az Európai Sporthét hivatalosan szeptember 23-án kezdődik, a mozgással nem kell addig várni. Egész szep
Elolvasom

Mostantól a Bakony és Külső-Somogy 94 településén válik elérhetővé a Kifli.hu kínálata

Újabb jelentős területtel bővíti kiszállítását a Kifli.hu: mostantól 94 új településen, köztük Pápán, Ajkán
Elolvasom

Kábítószerkereskedőket értek tetten a veszprémi zsaruk

A veszprémi nyomozók őrizetbe vették az 51 éves férfit és 26 éves társát - számolt be a police.hu. - -
Elolvasom