Idegenhonos szibériai tokot fogtak a Balatonból

A más néven lénai tokként is ismert faj balatoni jelenléte a szakemberek szerint nem kívánatos.

A közelmúltban két egymástól független tokfogásról értesült a Balaton középső medencéjéből a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHNp Zrt.) – írja a pecaverzum.hu.

Előbb április 19-én Révfülöpön Németh Zsolt, majd egy nappal később Balatonlellén Janka János (nyitóképünkön) fogott ki egy-egy tokhalat a Balatonból – közölte honlapján a BHNp Zrt.

Mivel a horgászok nem tudták pontosan meghatározni a halak faját, visszaengedték azokat Balatonba. Attól tartottak, hogy esetleg védett vágó tok vagy „nem fogható” státuszba tartozó kecsege akadt horgukra.

A tokfélék meghatározásában akkor lehet könnyen egyértelmű álláspontra jutni, ha rendelkezésre áll alulnézeti fotó, amelyen megvizsgálhatók a szájnyílás, a bajuszszálak, illetve az orr formai jegyei, illetve egymáshoz viszonyított helyzetük.

Mivel ilyen fotók nem készültek, a biztonság kedvéért a BHNp Zrt. megkérdezett három halbiológust és egy toktenyésztéssel foglalkozó halas kollégát is, akik egybehangzóan megállapították, hogy mindkét hal lénai tok vagy más néven szibériai tok (Acipenser baerii).

Ezt a fajt előszeretettel tenyésztik étkezési célra és több hazai horgásztóban is megtalálható, azonban nálunk idegenhonos, így jelenléte nem kívánatos – olvasható a közleményben.

A teljes cikk itt olvasható.


Kapcsolódó

Hallgatóbarát kategóriában nyert a Pannon Egyetem az Év Egyeteme 2026 Gálán

A Pannon Egyetem nyerte el a Hallgatóbarát Egyetem címet a tegnapi Év Egyeteme 2026 Gálán, emellett a Siker
Elolvasom

Folytatódott a forgalom erősödése a magyarországi szállodákban a Szállodaszövetség riportja szerint

A magyarországi szállodákban folytatódott a forgalom erősödése februárban: a belföldi és külföldi vendégek
Elolvasom

Őrizetben a balatonfüredi pincebetörő

Budapesten bujkált a Balaton-parti tolvaj - írja a police.hu. - - Egy Balaton-parti nyaralótulajdonos
Elolvasom