Idén is megválasztják az év balatoni strandját és házát

Idén is megválasztják az év balatoni strandját és házát

A koronavírus-járvány miatt kis csúszással, a héten meghirdetik a balatoni Kék hullám zászló strandminősítő versenyt, a különdíjat az idén az a strand nyeri el,  amelyet járványügyi szempontból a legbiztonságosabbnak ítél a zsűri – döntött az önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség (BSZ) elnöksége szerdán, Balatonakaliban tartott ülésén.

Fabacsovicsné Kovács Krisztina, a BSZ titkára hozzátette, a június végén helyszíni bejárást végző bíráló bizottság tagja lesz a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) képviselője, valamint a kormányhivatal népegészségügyi szakembere is.

Az eredményhirdetés a járványhelyzet okozta csúszás miatt a főszezonban, július elején lesz.

A BSZ elnöksége döntött arról is, hogy a Nők a Balatonért Egyesülettel közösen újra meghirdetik a két éve elindított, sikeres építészeti díjpályázatot, és megválasztják az Év balatoni házát.

Lombár Gábor, a BSZ elnöke az MTI-nek arról számolt be, hogy a vészhelyzetben hozott kormányzati intézkedések gazdasági hatásai a turizmusból élő települések önkormányzatait az átlagosnál négyszer-ötször jobban sújtják. Az elnökség ezért úgy döntött, hogy  levélben kérik a kormányt, valamint az országgyűlési képviselőket, hogy ennek figyelembevételével tárgyalják a jövő évi költségvetést – mondta el.

Forrás: mti.hu
Fotó: dietaesfitnesz.hu

Kapcsolódó

Kilenc év után teljesen befagyott a Balaton

A jégképződést az erős szél egy ideig gátolta, de végül megképződött az összefüggő jégréteg. - - Utolj
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Sér-kút, Nemesgulács

A Balaton-felvidék vulkanikus eredetű tanúhegyei a Káli-medence imázsának talán legszembeötlőbb elemeit jel
Elolvasom

Veszprém megyében voltak a legboldogabbak a magyarok 2025-ben

A Pénzcentrum mintegy 15 ezer olvasója a munkához, a magánélethez, illetve a közélethez való viszonyát jell
Elolvasom