Bakancslistás helyek a Balaton körül – A vörösberényi erődített református templom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – A vörösberényi erődített református templom

Balatonalmádi tárháza a látnivalóknak, főleg nyaranta. A turisztikai gócpontok mellett akad azonban megannyi rejtett kis gyöngyszem is a város kagylóhéjában. A Veszprémi út lejtőjén áll például egy kis, fehér templom barokk hagymasisakkal, melynek kőfalainak meséje nem biztos, hogy beleférne egy délutánba.


Vörösberény (középkori nevén Szárberény) 1971 óta része Almádinak. Veszprém 1552-ben került Török kézre és nem tartott sokáig, hogy a birodalom Berényt is bekebelezze. A lakosok zöme ekkor tért át a református hitre.

Az Árpád-kori romokra épült templomot eredetileg katolikus apácák lakták, de a törökök mellett jezsuita kézen is megfordult. Rengetegszer cserélt gazdát, de végérvényesen 1737-ben lett a reformátusoké, miután a jezsuita rendet felszámolták.

Manapság boltíves terébe lépve a látogatókat a XVIII. századi körülmények karbantartott változata fogadja. Számos renováció után 1899-ben építették meg a keleti karzatot, amely tulajdonképpen az utolsó nagyobb módosítás volt. Az épület műemlék jellegű feltárására és helyreállítására 1967-ben került sor. A templomot a református felekezet ma is rendszeresen látogatja.



Kiemelt kép: balaton-almadi.hu

Kapcsolódó

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Kékkúti Tájház

A Káli-medence jellegzetes és közkedvelt településeinek egyik eklatáns példája Kékkút is. A magának leginká
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Református Templom, Sóly

A Veszprém vonzáskörzetében fekvő Sóly lankáit áthatja az élő, lüktető történelem. A legenda szerint ugyani
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Jutas Vitéz kilátó, Veszprém

Veszprém egyik legújabb kilátója a Jutasi út és a Török Ignác utca kereszteződésénél kialakított murvás par
Elolvasom