Időutazás a lángossal

Időutazás a lángossal

A lángos soha nem csak egy ételt jelentett a magyar kultúrában. Hiszen ez egy olyan ínycsiklandó fogás, amit körülleng a nosztalgia és a szociális kapcsolódás. Visszarepítenek az emlékeink a nagymamához, a Balaton-partra vagy a szülői házba.

Lángos történelem: a kezdetek

Ezt az olajban sütött tésztát már nagyon régóta készítik kis hazánkban, de nem mindig sütötték ugyanígy. A kulcs viszont akkoriban is az alapanyag, vagyis a tészta volt. A puha, kelt finomság eleinte a kenyérből kimaradt tészta felhasználására szolgált. A maradékot kerekre nyújtották és forró tűz vagy parázs felett “lángolták”. Ebből született meg aztán a lángos neve. 

Egy átlagos család ilyenkor még hetente egyszer biztosan sütött kenyeret, így bőven volt alkalom a lángoskészítésre is. Nagyrészt már első nap elfogyott a kimaradt tészta, a tetejére pedig nemcsak tejfölt tettek, hanem lekvárt vagy porcukrot is. Így aztán még a Retro Lángos Budapest étlapján fellelhető nutellás változat sem lehet túl modern vagy elrugaszkodott.

A rendszerváltás utáni idők

1989-et követően átléphette a mi határainkat is a nyugati kultúra, ami még nagyobb lendületet adott ennek a konyhai remekműnek. Az akkori utca egy fontos, meghatározó eleme lett. Nem is forró lapon vagy parázson, hanem már forró olajban készült a kelt tészta. Hatalmas számban értékesítették, a hagyományos sajtos-tejfölös változatban. Az emberek pedig összegyűltek, miközben ezt az ételt ették, és megvitatták a nap eseményeit, a legújabb híreket.

Ahogy eljöttek a 2000-es évek, a lángos is elindult a megújulás útján. Az új trendeknek és a sok új érzékenységnek köszönhetően érdekesebbnél érdekesebb változatok bukkantak fel. Megjelentek emellett a töltött különlegességek is, ahol nemcsak a lángos tetejére, hanem a belsejébe is került finomság. Persze ennek az összehajtás miatt már kevésbé volt igazi, retró kinézete.

 Érdekességek

Vannak olyan érdekességek, amiket talán nem is hallottál a lángosról:

  • Hungarikum Státusz: Ez a magyar tésztakülönlegesség 2023 őszén került fel a hungarikumok listájára, így hivatalosan is elismerték a kulturális örökség részeként.
  • Török ajándék: A lángos öröksége igazából a török időkből maradt ránk. Tőlük kaptuk az alapreceptet és a hosszú évszázadok alatt ezt fejlesztettük tovább.
  • Modernizáció és kreativitás: A recept és az elkészítés módja nem csak régen ment át hatalmas változáson, hiszen ez egy olyan étel, ami folyamatosan képes a megújulásra. Ötvözni tudja a különböző világkonyhák ízeit. Az új, kreatív ízek és variációk között helyet kapnak a thai, a mexikói vagy a görög ízesítések is. 

A lángos így továbbra is friss és izgalmas lehetőségeket kínál az ízlelőbimbóknak. Pedig egyetlen évszázadban sem volt fantáziátlan vagy unalmas. 

Ma már az az igazi cél, hogy felemeljük ezt a népszerű ételt a piaci forgatagokból és a balatoni büfékből. Ezzel pedig megkapja a helyét a színvonalas, éttermi fogások között.

Kapcsolódó

Mi a Karib-szigetek jellegzetes itala?

A Karib-szigetek elmaradhatatlan eleme, ha szóba kerül, általában megemlítik a kalózokat is, és egykor olya
Elolvasom

Vacsorázz lazán és stílusosan – Íme néhány tipp a megfizethető vacsoraélményhez

Készen állsz rá, hogy külsőddel is feldobd balatoni vacsorátokat? Ráadásul mindezt úgy teheted meg, hogy mé
Elolvasom

Fontos eszközök a húsipari vállalkozások számára

A húsfeldolgozás során nagyon sokféle eszközre van szükség. Ahhoz, hogy egy nyers alapanyagból ízletes term
Elolvasom