“Igény szerint kiirtható” nádassal hirdettek meg egy nyaralót Balatonakaliban

“Igény szerint kiirtható” nádassal hirdettek meg egy nyaralót Balatonakaliban

A balatoni nádasok kiterjedése csak a hatóságokkal történő előzetes egyeztetéssel módosítható és sok esetben természetvédelmi jogszabályok is vonatkoznak rájuk.

„A vízparton némi nádas található, ami igény szerint kiirtható, jelen állapotát megtartva azonban védelmet biztosít az ingatlannak” – így hirdettek egy saját vízparttal rendelkező majdnem teljesen kész ikerfélnyaralót az ingatlan.com-on Balatonakaliban, az egykori kemping helyén, ahol pár évvel korábban 150 méter hosszan 8-12 méteres sávban letarolták a kiemelten védett nádast, majd utána fehér kockaházakkal szórták tele a vasút és a part közötti vékony partsávot – írja a 24.hu. A helyi csoportokban körbefutó hirdetésre először a Telex lett figyelmes.

A hirdetésből azóta kivették a nádas kiirthatóságáról szóló részt, ezt emelte ki a Veszprém Vármegyei Kormányhivatal, amikor a lap megkereste emiatt. „A korábbi mederkotrással eltávolított nádasállomány rehabilitációja jelenleg folyamatban van” – tették hozzá.

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park a következőt reagálta: „a balatoni nádasok védelmét, kezelését, fenntartását több jogszabály határozza meg. A jogszabályokban meghatározott cél alapvetően a nádasok fenntartása, ezért a nádasokat érintő beavatkozások előzetes hatósági engedélyhez kötött tevékenységek. A nádaskárosítások esetében nádasrehabilitációt kell végrehajtani szakértői útmutatás és ellenőrzés mellett.”

A 125 négyzetméteres házat egyébként 499 millió forintért hirdetik.


Forrás: 24.hu / Telex
Fotó: Heim Alexandra / Telex

Kapcsolódó

Márciusban rajtol a 15. Balaton Szupermaraton

A teljes 196 kilométeres táv mellett egy-egy napokra is csatlakozhatnak az érdeklődők. - - Idén márciu
Elolvasom

Júliusban Velencén indul újra a B MY LAKE Fesztivál

2025-ben újra önálló eseményként tér vissza az elektronikus zenei szcéna egyik legmeghatározóbb eseménye, a
Elolvasom

Farsangi bringatúrát indítanak Balatonfüredről

A rendezvényre már be is telt a nevezés. - - 2024-es adatok szerint a hazai vendégforgalom csaknem 2
Elolvasom