Így oszlott meg a Balaton kiskereskedelme a nyáron

Nyolc élelmiszerlánc száz egységét vette górcső alá egy elemzés a balatoni régióban.

Ezen a nyáron minden hatodik magyar a belföldi nyaralást, azon belül is a Balatont választotta. A mobiltelefonok anonimizált helyadatain alapuló lokációelemző szolgáltatás, a LocSight minden korábbinál precízebb elemzést készített arról, milyen hatást gyakorolt ez a régió kiskereskedelemére – olvasható a turizmus.com-on.

Az elemzés a balatoni régió nyolc élelmiszerláncának 100 egységét vizsgálta és rangsorolta látogatottság alapján. Ezek szerint a legtöbb vásárlót vonzó lánc a TESCO volt, amit a SPAR követett 3%-kal elmaradva, a harmadik helyen az Aldi végzett, 5%-kal kevesebb látogatóval. A kisebb egységekből álló CBA, Coop és Real együtt a TESCO látogatottságának 62%-át érték el. Az egy négyzetméterre jutó vásárlók tekintetében a SPAR és a Coop volt kimagasló, harmadik helyen a CBA végzett.

Az elemzés alapján markánsan elkülöníthetők egymástól a balatoni lakosok, valamint a Budapestről és más nagyvárosból érkező nyaralók vásárlási preferenciái. Míg a helyiek az Aldi egységeit részesítették előnyben, addig a budapestiek leginkább a SPAR-okban, az ország más részeiből érkező nyaralók pedig többnyire a TESCO áruházakban vásároltak.Balatonfüreden és Siófokon a TESCO vonzotta a legtöbb vásárlót, Fonyódon a LIDL, Szántódon az ALDI nyert. A Coop, a CBA és a Reál a Balaton kisebb településein tudtak eredményesen harcba szállni a vásárlókért. Érdekesség, hogy a legtöbb budapesti turista a balatonfüredi TESCO-ban intézte el a bevásárlást.

A magyar tenger partjára látogatók leginkább a hétvégi délelőttöket szentelték a bevásárlásnak, ilyenkor a forgalom a 10.00 és 13.00 óra közötti időszakra koncentrálódott. A legkevésbé kedvelt bevásárlási időpont a hétfő volt, amikor a vásárlók mindössze 14,6 százaléka látogatta meg a kiskereskedelmi áruházakat. Területi eloszlás szempontjából Balatonfüreden többnyire már pénteken, napközben elkezdődött a vásárlási láz, ami a hétvégeken, de javarészt szombaton is folytatódott, míg Siófokon a szombat volt az abszolút csúcsidő.

A LocSight kutatási eredményei igazolták azt is, hogy a magyarok júliusban és augusztusban nyaraltak a legtöbbet a Balatonnál, a legnépszerűbb hét nap pedig augusztus első hete volt. Az élelmiszerláncok látogatottsága június elejétől töretlenül nőtt, átlagban július 66%-kal, augusztus 80%-kal volt erősebb, mint a nyár első hónapja. Szeptemberben a júniusi forgalom 73%-át mérte a LocSight.


Kapcsolódó

Bozótvágó késsel fenyegette feleségét egy tapolcai férfi

A Tapolcai Rendőrkapitányság munkatársai elfogták a 39 éves helyi férfit, és kezdeményezték a letartóztatás
Elolvasom

200 veszélyes vagy beteg fát vágnak ki Keszthelyen

Az önkormányzat a lakosság türelmét kéri. - - A VÜZ Kft. heti ütemterv szerint végzi a fakivágásokat.
Elolvasom

Tőrpengéjű sétapálcákat rendelő kereskedő ellen emeltek vádat Zalában

Az Egyesült Államokból rendelt, rejtett tőrpengéjű sétapálcákat akart forgalmazni egy keszthelyi kereskedő
Elolvasom