Illegális szerencsejáték-barlangot üzemeltettek Zalaegerszegen

Illegális szerencsejáték-barlangot üzemeltettek Zalaegerszegen

A zalaegerszegi rendőrség munkatársai két férfit hallgattak ki, akik tiltott szerencsejátékot tettek lehetővé egy helyi vendéglátóhely különtermében.

A nyomozás adatai szerint a két helyi férfi közreműködött abban, hogy az egyik zalaegerszegi kocsma helyiségében illegálisan elhelyezett játékgépeken a vendégek tiltott szerencsejátékot folytassanak – írja a police.hu.

A Terrorelhárítási Központ (TEK) és a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság munkatársai összehangolt akció során 2024. február 2-án reggel csaptak le a szervezőkre. Az elkövetőknél tartott kutatások során a rendőrök három pénznyerő automatát, informatikai eszközöket és pénzt találtak, amiket lefoglaltak. Az ingatlanból előkerült még négy gáz-riasztó fegyver is.

A nyomozók a TEK közreműködésével elfogták mindkét embert, és előállították a Zalaegerszegi Rendőrkapitányságra, ahol tiltott szerencsejáték szervezése bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki őket. A férfiakat őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatásukat, amit az 51 éves gyanúsított esetében a bíróság el is rendelt. Az 59 éves társa bűnügyi felügyelet alá került.


Forrás: police.hu
Fotó: police.hu

Kapcsolódó

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Ördögigafa, Sümeg

A Sümeg melletti Sarvaly középkorban elpusztult falváról, pontosabban annak erdei nyomairól már értekeztünk
Elolvasom

Mediterrán tóvá válhat a Balaton? A szakértő szerint gyors cselekvésre van szükség

A folyamat talán még visszafordítható, de ehhez azonnali lépések kellenek. - - Nem fér kétség hozzá, h
Elolvasom

Több tízmilliós károk keletkeztek a vihar miatt a Kékszalagra készülő mezőnyben

Sok hajó nem tud rajthoz álllni a sajnálatos történések miatt. - - Holnap rajtol a Balaton legnagyobb
Elolvasom