Íme, az ember, aki elsőként úszta át a Balatont

Íme, az ember, aki elsőként úszta át a Balatont

A Balaton-átúszás régi hagyomány és népszerűsége évről évre növekszik. A Révfülöp és Balatonboglár közötti 5,2 kilométeres távot több ezren ússzák át nyaranta. A tradíció eredete már némileg a homályba veszett, de most megkíséreltünk leásni a gyökeréig.

A tavat először 1880. augusztus 29-én 6 óra és 40 perc alatt szelte át Szekrényessy Kálmán, aki ráadásul a Balatonfüred és Siófok közti 14 kilométer hosszú szakaszt választotta extravagáns kísérletének színhelyéül. A sikeres célbaérést egy saját bohózattal koronázta Miért úszták át a Balatont címmel.

Alig egy hónappal később Szekrényessy sikereit megirigyelve egy Csentéry Kálmán nevű kihívó állt ki az újdonsült bajnok ellen, ám az ezúttal fordított Siófok-Balatonfüred vonalon körülbelül egy óra után feladta a küzdelmet, Szekrényessy viszont ismét célba úszott a viharos, 15 fokos vízben is.

1882-ben az első hivatalos öbölátúszást Tihany és Balatonfüred között nyílt állóvízi világrekordot döntve nyerte meg 1óra 42 perces idővel.

Az úszás mellett nagy rajongója volt a repülésnek is, olyannyira, hogy még saját gépek tervezéséhez is hozzáfogott. Sport címmel az első magyar sportlap valamint az MTK alapítója is volt. Az íráshoz is konyított, több színmű kötődik a nevéhez, valamint a kerékpár és erőgép szavaink szintén tőle eredeztethetők. Vagyona az évek során elúszott, szegényen, de lelkesedését soha el nem veszítve halt meg 1923-ban. Emlékszobra a siófoki hajóállomásnál tekinthető meg.


Fotó: Fotó: Kiss László/Dabasy Fromm Géza (Fortepan)

Kapcsolódó

Átmeneti időszak fűtése egyszerűen: ezért működik jól a klímás fűtés

A Balaton környékén a tavasz és az ősz különleges időszak. Napközben már kellemesen meleg lehet az idő, a t
Elolvasom

Az öv mint divatkiegészítő: az elegancia és praktikum találkozása

Vajon egy egyszerű kiegészítő mennyire befolyásolhatja a megjelenését? Bár az öv csupán egy apró részlete a
Elolvasom

Hogyan árnyékoljuk a balkont? Napernyő vagy napvitorla?

Ahogy beköszönt a jó idő, mind többen szeretnénk kiülni a balkonra vagy teraszra, hogy élvezzük a friss le
Elolvasom