Indokolatlanul támadtak a bulizókra egy balatoni diszkóban

Állítólag lökdösődéssel vette kezdetét a kalamajka.

A Fonyódi Járási Ügyészség garázdaság és könnyű testi sértés vétsége miatt emelt vádat azzal a két biztonsági őrrel szemben, akik előbb kitessékelték, majd bántalmazták a bárból már amúgy is távozni szándékozó fiatalokat – írja az ugyeszseg.hu.

A vád szerint két fiatal férfi egy Balaton-parti szórakozóhelyen mulatott, csakhogy a hajnali órákban egyikük feltűnően, erősen gesztikulálva nehezményezte azt, hogy táncolás közben valaki véletlenül meglökte. Ezt észlelve a barátja – a további konfliktushelyzet kialakulásának megelőzése érdekében – jobbnak látta, ha mindketten távoznak a diszkóból, a kijárat felé vezető úton azonban a biztonsági őrök is közbeléptek.

A meglökése miatt korábban méltatlankodó férfit az egyik vádlott a karjánál fogva vezette ki a szórakozóhelyről, majd – annak ellenére, hogy semmilyen ellenállást nem tanúsított vele szemben – nagy erővel többször megütötte az arcán. Eközben a társa sem maradt tétlen, rátámadt a diszkóból mindössze távozni szándékozó másik férfira, akit úgy megütött a halántékán, hogy a sértett az egyensúlyát vesztve a tetőszerkezetet tartó korlátot is lefejelte, és nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérüléseket szenvedett.

A Fonyódi Járásbírósághoz benyújtott vádiratában az ügyészség a vádlottakkal szemben pénzbüntetés kiszabását indítványozta.

Az eseményeket egy térfigyelő kamera rögzítette, a felvétel itt tekinthető meg.


Forrás: ugyeszseg.hu

Kapcsolódó

Ajtókat tört be feszítővassal egy bedrogozott veszprémi férfi

A veszprémi rendőrök elfogtak egy 38 éves helyi férfit, majd őrizetbe vették - számolt be a police.hu. - -
Elolvasom

“Olaszos a kapcsolatuk” – mondta a kaposvári nő, aki szétverte a lakást egy vita hevében

Ezzel védekezett az a kaposvári nő, aki ellen rongálás miatt indítottak eljárást - írja a police.hu. - -
Elolvasom

Legyen kutyás strand Siófokon? A városvezetés szavazást indít

Az önkormányzat a siófokiak véleményére kíváncsi. - - Siófok Város Önkormányzat Képviselő-testülete a
Elolvasom