Indul a Nyitott Balaton akció

A hosszú hétvégén veszi kezdetét és egészen november végéig tart majd az az akció, amely a kerékpáros útvonalak mentén egész évben nyitva tartó cukrászdákat hivatott népszerűsíteni – tájékoztatott a Balatoni Turizmus Szövetség.

A kampányhoz úgy választották ki a cukrászdákat és fesztiválokat, hogy azok tükrözzék a térség minőségi kulinaritását, és jól megközelíthetők legyenek kerékpárral is.

Az akcióban részt vevő egységekben a kerékpárral, rollerrel érkező gyerekeknek a sütemények mellé ajándék figurát adnak. A biciklivel érkező családok gyermekei a balatonfűzfői Borzongás fesztiválon (október 27-29.) Füred Kapitány, a balatoni mesehős kincsvadászatán, a tihanyi Gardafesztiválon (november 4-6.) és a régió ízeit bemutató veszprémi Bakony Expón (november 11-13.) is találkozhatnak olyan kitelepülő vendéglátóegységgel, ahol a sütemény mellé ajándékot adnak.

A szervezők felhívták a figyelmet arra is, hogy ősszel száznál több halloweenprogramot, tökös fesztivált, Márton-napi mulatságot, és más programokat is szerveznek az üdülőrégióban.

Fekete Tamás, a szövetség alelnöke szerint a kerékpáros turizmus fellendüléséhez nagymértékben hozzájárul, hogy ősz elején újabb útfejlesztés zárult le; így most már Budapesttől a Balaton partjáig el lehet jutni kerékpárral.

Közölte azt is, Balatonfüreden és Balatonföldváron a napokban új kerékpáros központok nyíltak, ahol a klasszikus bicikliken kívül elektromos rásegítésű kerékpárokat is lehet bérelni. Hozzátette: ezeken a helyeken a kerékpárosok hasznos információkat is kaphatnak a térségről, továbbá szervizelési lehetőségük is van.



Forrás: MTI

Kapcsolódó

Nem élvezhette sokáig a lopott pénzt a somogyi tolvaj

Eltulajdonításba torkollott a közös italozás Kadarkúton - számolt be a police.hu. - - A somogyi kisvár
Elolvasom

Őrizetben a csopaki pincefeltörők

Tíz percen belül elfogták kollégáink a futva menekülő párost - adta közre a police.hu. - - Egy kutyájá
Elolvasom

Új inváziós, méhpusztító parazita jelenhet meg Magyarországon

Az ázsiai kis méhatka belátható időn belül felüteheti a fejét hazánkban. - - Az ázsiai lódarázs után ú
Elolvasom